Nyitókép: Gwengoat/Getty Images

Az ünnepi hétvégén három napon is zárva lesznek az üzletláncok, ez kedvez a családi vállalkozásoknak

Infostart / InfoRádió - Domanits András
2025. április 17. 13:52
A Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a csokoládé határozottan drágult, a hústermékek terén viszont sokkal jobb a helyzet.

A két legerősebb húsvéti nap a kereskedelemben a szerda és a csütörtök – mondta az InfoRádióban Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára.

„Nagypéntek pár éve már munkaszüneti nap, ezért szeretnénk ismételten felhívni a vásárlók figyelmét, hogy pénteken nem lesznek nyitva a hálózatban működő nagy üzletek, csak a családi vállalkozásban működő kisebb boltok, az éjjel-nappalik, illetve a benzinkutakon található élelmiszerüzletek” – hangsúlyozta a főtitkár.

A hátralévő időszakban a kereskedők a lehető legnagyobb forgalomra számítanak, jegyezte meg a szakértő. Mint mondta, szombaton teljes nyitvatartással, sőt, akár meghosszabbítottal is várják az üzletek a vásárlókat, tekintve, hogy a vasárnap és a hétfő is ünnepnap, a boltok is zárva tartanak. Neubauer Katalin szerint

a kiskereskedőknek, családi vállalkozásoknak nagyobb bevételt hozhat az, hogy a nagy üzletláncok pénteken, vasárnap és hétfőn nem nyitnak ki.

A szövetség főtitkára elmondta, az általános tapasztalat és a kereskedelmi láncoktól kapott visszajelzések alapján elmondható, hogy az édesipari termékek, tehát a csokoládé termékek árában tapasztalható 10 százalék körüli áremelkedés, amit a kakaó világpiaci árának jelentős emelkedése okoz.

A húskészítmények terén viszont kedvező tapasztalatokról számolt be, miszerint a kereskedők a tavalyi árszintet tudták tartani, így ez jobb lehetőséget ad a családok számára, hogy idén bőven jusson ezekből a termékekből az asztalra.

Ma tehát még nyitva vannak a nagyobb üzletek is, amelyek nagypénteken már nem nyitnak ki, és vasárnap valamint hétfőn is zárva maradnak.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Húsvéti zárva tartás, kiskereskedelem - Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást