Nyitókép: Varga Mihály hivatalos Facebook-oldala

Varga Mihály megmutatta a helyes irányt

Infostart / InfoRádió - Szabó S. Gergő
2024. október 25. 21:03
Magyarország gazdasági semlegességre törekvése példaként szolgálhat más országok számára – közölte a magyar tárcavezető a G20-as pénzügyminiszterek és jegybankelnökök washingtoni tanácskozása után. Varga Mihály arról is beszélt, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a jelentésében az enyhén kezdődő növekedési kilábalásra és a nagy államadósságok kezelésére helyezi a hangsúlyt.

Magyarország gazdasági semlegességre törekvése helyes irány, és példaként szolgálhat más országok számára is – hangsúlyozta Varga Mihály a G20-as pénzügyminiszterek és jegybankelnökök washingtoni tanácskozása után az M1 televíziónak adott interjúban.

Mint fogalmazott, a megjelentek és az egyeztetésen megszólalók többsége egyetértett abban, hogy nagy a baj. A magyar tárcavezető hozzátette: a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is arra hívja fel a figyelmet jelentésében, hogy a nagy államadósságok kezelését kell a középpontba helyezni, valamint az enyhén kezdődő növekedési kilábalást szükséges ösztönözni különböző intézkedésekkel.

„Magyarországnak ebben a tekintetben jó példát mutatott, hiszen 2010 és 2019 között Európa országai közül a legnagyobb mértékben tudtuk csökkenteni az államadósság mértékét,

és a Covid utáni időszakban is folyamatosan csökkenő pályára álltunk. Azt gondolom, ez egy követendő minta lehet” – jegyezte meg a magyar pénzügyminiszter.

Varga Mihály szerint arra van szükség, hogy az a nemzetközi intézményrendszer, amely körülveszi az Európai Uniót, képes legyen helyesen és jól értelmezni, hogy a gazdasági semlegesség egy adott európai uniós tagország esetében mit is jelent és milyen lehetőségeket jelenthet más régiók, országok számára.

A magyar pénzügyminiszter találkozott a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (IFC) ügyvezető igazgatójával, Makhtar Dioppal is. Közösségi oldalán azt írta, Magyarország immár tízéves, gyümölcsöző kapcsolatra tekint vissza az IFC-vel, amelynek szerinte a magyar vállalkozások a legnagyobb nyertesei. „Célunk, hogy a gazdasági semlegesség politikáját követve tovább növeljük a magyar cégek lehetőségeit” – tette hozzá.

Varga Mihály a Világbank leköszönő országcsoport igazgatójával, Hayrettin Demircannal is egyeztetett Washingtonban, pénteken pedig az IMF és a Világbank csoport éves közgyűlésén vesz részt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Varga Mihály: önerőből kezeltük a gazdasági problémákat, ami más országoknak is követendő példa lehet
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást