Nyitókép: Jovanmandic/Getty Images

Erős volt a nyár a turizmusban, de van egy érdekes fordulat

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2024. október 6. 13:59
Erős nyarat zárt a hazai turisztikai ágazat, de az utazási szokások átalakulóban vannak, egyre többen utaznak el többször, rövidebb időszakokra – mondta az InfoRádióban Molnár Dániel, a Makronóm Intézet vezető közgazdásza.

A KSH adatai alapján erős nyarat zárt a hazai turizmus. A vendégek száma egy év alatt 11,3 százalékkal, míg a vendégéjszakák 3,6 százalékkal nőtt, és egyformán bővült a belföldi meg a külföldi vendégek száma: mindkét területen 3,5 százalék körüli növekedést láthattunk, vagyis augusztusban nem az egyik terület húzta az ágazatot, hanem kiegyensúlyozott növekedés volt – magyarázta a friss idegenforgalmi adatokat Molnár Dániel, a Makronóm Intézet vezető közgazdásza.

A korábbi hónapokban inkább a külföldiek húzták a turisztikai ágazatot, augusztus e tekintetben fordulat, de a szakértő szerint egyhavi adatból nem érdemes messzemenő következtetést levonni, és korai lenne trendfordulóról beszélni, de pozitív jelenségnek látja, hogy a belföldi vendégek számának növekedése fokozatosan eléri a külföldi vendégekét.

"Volt egy kis elmaradás az év eleji várakozásokhoz képest a belföldi turizmusban, mert a belföldi vendégek is egyre nagyobb számban mennek külföldre nyaralni, ez pedig visszaveti a belföldi növekedést" – magyarázta Molnár Dániel, viszont kiemelte, hogy a külföldi vendégeknél viszont sokkal dinamikusabb volt a növekedés, mint azt előzetesen gondolták, így a két hatás nagyjából kiegyenlíti egymást.

Az utazások átlagos hosszában jelentős átrendeződés látható: míg a vendégéjszakák száma 3,6 százalékkal nőtt, a vendégek száma jóval dinamikusabban, 11,3 százalékkal.

"Jóval többen utaznak, de átlagosan rövidebb időt töltenek el a szálláshelyeken. Ez szintén egy több hónap óta megfigyelhető folyamat"

– mondta a szakértő, és hozzátette, az utazási szokásokban elsősorban a változékony időjárás miatt van változás, inkább rövidebb időre foglalnak szállást, így elkerülve azt, hogy kifogjanak egy olyan hetet, amikor sokat esik az eső. Az is a rövidebb utazások mellett szól, hogy az utolsó pillanatban döntenek a célpontról, és e is azt okozza, hogy többet, de rövidebb időre mennek a családok nyaralni.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Erős volt a nyár a turizmusban, de van egy érdekes fordulat – Molnár Dániel
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást