Nyitókép: stefanamer/Getty Images

Grád Ottó: az iráni támadás hatása már a héten megjelenik az üzemanyagok hazai áraiban is

Infostart
2024. október 2. 17:59
Nyolc százalékkal emelkedett az olaj jegyzésára az Izrael elleni rakétatámadás nyomán, és ha eszkalálódik a helyzet, még feljebb mehet az üzemanyagok ára – mondta a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára.

Irán izraeli rakétatámadásának hírére azonnal megemelkedett a kőolaj jegyzési ára, ami szinte biztosan érezhető lesz a hazai kutakon is. Szeptember közepén még arról nyilatkozott Grád Ottó, a Magyar Ásványolaj Szövetség főtitkára, hogy idén már nem várható jelentősebb változás a kőolajpiacon. Ha lesz is drágulás, arra inkább csak a gázolaj esetében kell számítani, hiszen most indul a szezonja. Igaz, hozzátette: bármilyen komolyabb politikai esemény jelentős változásokat indíthat el.

"Egyelőre csak bizonytalan találgatások vannak" – mondta a főtitkár most a Blikk kérdésére, hogy miként hathat a Közel-Keleten kialakult háborús helyzet a nyersolaj és ezen keresztül az üzemanyagok árára. A bejelentés után azonnal 75 dollárra ugrott fel a Brent kőolaj hordónkénti ára, ami 8 százalékos emelkedést jelent

"Most az látszik, hogy stabilizálódik a piac, és remélhetőleg ezt a szintet nem fogja átlépni a nyersanyag ára, de ennek a drágulásnak a hatását is érzékelni lehet már az európai termékjegyzés-árakban, ami várhatóan már a héten meg fog jelenni az üzemanyagok hazai kiskereskedelmi áraiban is" – tette hozzá Grád Ottó. Szerinte ha nem eszkalálódik a politikai helyzet, maradhat a jelenlegi nyersolajárszint, de megtörténhet, hogy egy komolyabb válaszlépésre erőteljesebben reagál majd a kőolajpiac is.

A szakember szerint szinte biztos, hogy már a héten emelkedni fog az üzemanyag ára, de hogy a drágulás meddig fog tartani és milyen mértékű lesz, még kérdéses.