Nyitókép: filadendron/Getty Images

Riasztó dologra derült fény a Shein és a Temu egyes termékei kapcsán

Infostart
2024. augusztus 15. 05:26
Van olyan termék, amelyben a dél-koreai hatóságok 229-szer több rákkeltőként is számon tartott anyagot találtak, mint amennyi megengedett volna az ottani szabályok szerint.

A Shein, a Temu és az AliExpress több terméke is megbukott a dél-koreai hatóságok ellenőrzésén – írja az AFP beszámolója alapján a hvg.hu. A vizsgálat során 144, a kínai e-kereskedelmi platformokon keresztül vásárolt árut ellenőriztek, mindhárom áruház esetében találtak olyan terméket, amely nem felelt meg a biztonsági előírásoknak.

Egy Sheinről rendelt cipő 229-szer nagyobb mennyiségben tartalmazott a műanyagok rugalmasságának növelésére használt ftalátot, mint megengedett lett volna. Egy szöüli egészségügyi tisztségviselő arról beszélt, hogy az anyag csökkenti a spermaszámot, meddőséget vagy koraszülést okozhat, a Nemzetközi Rákkutató Intézet pedig rákkeltőként tartja számon.

Szintén egy Sheinről vásárolt sapkákban a megengedett formaldehid-mennyiség kétszeresét mutatták ki, két üveg körömlakk pedig az elfogadhatónál 3,6-szor több dioxánt és 1,4-szer sűrűbb metanolt tartalmazott – olvasható.

A Shein a hírügynökség kérdésére közölte, hogy szorosan együttműködik a nemzetközi ügynökségekkel a biztonsági tesztek során. „Beszállítóinktól elvárjuk, hogy megfeleljenek az általunk előírt ellenőrzéseknek és szabványoknak, ahogyan azoknak az országoknak a fogyasztóvédelmi törvényeinek és szabályozásainak is, amelyekben működünk” – tette hozzá a cég.

A Temu esetében egy szandál talpbetétjében mutattak ki a megengedettnél 11-szer több ólmot, a cég nem kommentálta az esetet.