Nyitókép: Pixabay

Bezárják a körösladányi Henkel gyárat

Infostart / MTI
2024. június 12. 20:22
Közel 500 munkavállaló érintett.

A Henkel Magyarország Kft. vegyipari cég bezárja a Békés vármegyei Körösladányban működő gyárát - jelentette be a társaság a honlapján. Azt írták, a Henkel átalakítja a gyártási tevékenységét Magyarországon, amelynek következtében a Körösladányban gyártott folyékony mosószerek termelése a következő hónapokban leáll, a gyár végleges bezárását pedig az év végére tervezi a cég.

A döntés meghozatala a közlés szerint a fogyasztói igények változása miatt vált szükségessé, amely a cég portfóliójában is változásokat eredményezett, egyúttal termelési tevékenysége kiigazítását tette szükségessé.

A vállalat tisztában van azzal, milyen hatással lesz a munkavállalókra és a helyi közösségre a gyár bezárása, és céljuk, hogy a lehető legnagyobb mértékben támogassák az érintett munkavállalókat ebben az átmeneti időszakban - olvasható a bejelentésben.

A Nemzetgazdasági Minisztérium közleményben reagált a hírre, jelezve, segíteni fogják a vállalat dolgozóinak az elhelyezkedését. A minisztérium fokozott figyelemmel kíséri a Henkel Magyarország Kft. működését, a munkavállalókat érintő változásokat. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat aktív kapcsolatot tart a vállalattal, illetve a Békés Vármegyei Kormányhivatallal a dolgozók mielőbbi elhelyezkedésének elősegítése érdekében.

A foglalkoztatási szolgálat május végi adatai szerint Békés vármegyében közel 1200, a szomszédos vármegyékben pedig további, több mint 16 ezer betöltetlen álláshely van, ami hozzájárulhat a cég munkavállalóinak gyors elhelyezkedéséhez - írta az NGM.

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat már a tényleges elbocsátások kezdete előtt kész azonnali segítséget nyújtani a cég körösladányi üzemének esetében is. Az érintett, közel 500 munkavállalónak átképzések, munkaerő-közvetítés, illetve a különböző munkaerő-piaci programokba való bevonás formájában tudnak segítséget biztosítani. A munkából-munkába elv érvényesítése érdekében a kormányhivatallal együttműködve állásbörzéket, csoportos tájékoztatókat szerveznek, ügyfélfogadási időben folyamatosan állnak az álláskeresők rendelkezésére a potenciális munkáltatók felderítése érdekében. A dolgozók újbóli munkába állásának támogatását célozzák a kormányzat uniós és hazai finanszírozású mobilitást ösztönző- és bértámogatási programjai egyaránt - olvasható az NGM közleményében.