Nyitókép: MTI/EPA/Szergej Ilnyickij

Június közepétől fizet osztalékot a részvényeseinek az OPUS

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2024. április 24. 19:30
Egy év alatt megduplázta profitját az OPUS GLOBAL Nyrt., így történelmi csúcsot jelentő, 45 milliárd forintos nettó eredményt ért el a szintén rekord, 686 milliárd forintos árbevétel mellett. A cégcsoport az éves jelentéssel egy időben közzétette első hosszú távú stratégiáját.

Tíz napirendet tárgyalt az OPUS GLOBAL Nyrt. közgyűlése, ezek közül a legfontosabb, hogy a cégcsoport fennállása óta először osztalékot fizet, 6,7 milliárd forint értékben, a tavalyi 11,7 milliárdos eredménye után. Egy részvényre 10,3 forint osztalék jut, a fennmaradó összeg pedig az eredménytartalékba kerül. A beszámolók mellett stratégiai döntéseket is hoztak, két évre szóló konszolidációs időszak mellett szavaztak, a következő akvizíciós időszakot pedig 2027 és 2029 között hirdették meg.

"Négy kiemelt szegmensünk van, ahol Magyarországon emblematikus, piacvezető cégekkel rendelkezünk. Ez az ipari-építőipari szegmensünk, a turisztikai szegmensünk, amelynek a zászlóshajója a Hunguest, energetikai szegmensünk, ami a Titászt, Tigázt foglalja magában, illetve az élelmiszeripari szegmensünk, amely pedig a Kall és a Viresol gabonafeldolgozó cégeket jelenti" – mondta az InfoRádióban Medgyesi Attila.

Az OPUS GLOBAL Nyrt. csoportirányításért felelős vezérigazgató-helyettese arról számolt be, hogy folytatódik az Opus diverzifikációja, amit nemcsak iparági szinten, hanem földrajzi értelemben is értelmeznek, ami azt jelenti, hogy a külföldi célpontokat fogják preferálni.

"Ezt a stratégiai anyagot nem azért tettük közzé, mert valamilyen előre letárgyalt tervünk van, amit 2027-ben fogunk élesíteni. Ez egy sorvezető, ez egy zsinórmérték, egy iránymutatás arról, hogy milyen pályát szeretnénk befutni" – tette hozzá Medgyesi Attila. Kiemelte, hogy a 2026-ig tartó időszakban vállalást tettek arra is, hogy minden évben a konszolidált eredmény minimum 15 százalékát kifizetik osztalékként, továbbá 2026-ig 10 milliárd forint értékben saját részvény-visszavásárlási programot indítanak.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Június közepétől fizet osztalékot a részvényeseinek az OPUS
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást