Nyitókép: microsoft.com

Újításokat hoz az idei nagy Windows-frissítés

Infostart
2024. április 15. 05:45
Egy sor újítást hoz az idei Windows 11-frissítés a 24H2 a Fájlkezelőbe. Az operációs rendszer egyik legalapvetőbb programja a Windows 11 érkezésével jelentősen megújult, azóta azonban csak kisebb csiszolgatások történtek.

A Windows Latest gyűjtése szerint az első újítás a kontextusmenüt érinti, mely a fájlokra történő jobb klikkelésre ugrik elő. A Windows 11-ben ez jelentősen átalakult, néhány funkció, így a kivágás, a másolás, a beillesztés és törlés már felirat nélkül, a menü alján, ikonként jelent csak meg.

Az ikonok hellyel-közzel egyértelműek, de határozottan nem gyorsították meg a megfelelő művelet kiválasztását. A jelek szerint ezt a Microsoft is belátta, és a 24H2 előzetesében már újra a menü tetején, feliratokkal foglalnak helyet - írja a hvg.hu.

Jön a Fájlkezelőbe a mesterséges intelligencia is, nem meglepő módon a Copilot formájában: ez is a kontextusmenüben kap egy külön pontot, és az adott fájlt képes lehet összegezni, magyarázni.

A szöveg mellett képeket is értelmezni tud majd a funkció, és akár azzal kapcsolatos módosításokat is el lehet majd végezni vele.

A következő újítás egy bosszantó jelenséget számol fel: amikor valaki egy adott mappába bont ki egy archívumot, és az ottani fájlok között névütközés van, nem lehet az összes ütköző fájlra érvényes műveletet kiválasztani.

A 24H2-es verzióban át lehet ugrani a műveletet, vagy átnevezni minden problémás fájlt – mindezt az összes, a másolás során még esetlegesen ütköző fájlra vonatkozóan.

Végül, de nem utolsó sorban a tömörített fájlok kezelését is érinti egy változás. A Windows 11 23H2 már natívan támogatta a RAR, TAR és sok más archívumot is, ám maga a rendszer tömöríteni még mindig nem tud ilyen formátumokba.

A 24H2 érkezésével már 7z és TAR formátumokba is tömöríthetik majd a fájlokat a felhasználók, de a RAR-ról egyelőre nem szól a fáma.

A Windows 11 új, 24H2-es verziója várhatóan valamikor 2024 második felében élesedik.