Nyitókép: pgaborphotos/Getty Images

Nem kifejezetten balatoni cég kínál balatoni diákmunkát

Infostart
2024. április 8. 03:00
A Meló-Diák Észak-Dunántúl Iskolaszövetkezettel együttműködve a MÁV balatoni állomásokra is toboroz most munkaerőt.

A MÁV-Start 2024 tavaszától ismét várja a fiatalok jelentkezését a Meló-Diák Észak-Dunántúl Iskolaszövetkezettel együttműködve - olvasható a HírBalatonon. A diákok a járatok fedélzetén, illetve az állomásokon dolgozhatnak.

A pozíciók többségét Budapesten, illetve Budapestről induló vonataikra kínálják, de főként a nyári főszezonban és vágányzárak idején több vidéki térségben is számítanak a diákok munkájára.

Állomási pozícióban többek között Budapesten (Déli, Keleti és Nyugati pályaudvarok, Budapest-Kelenföld), valamint nyáron a Balaton partján lehet dolgozni. Eseti jelleggel, például fesztiválok és vágányzárak idején egyéb helyszíneken is számítanak a diákokra.

A vonatfedélzeti munkák kiinduló állomásai: Budapest (Déli és Keleti pályaudvarok, valamint Budapest-Kelenföld), Nagykanizsa, Tapolca, Balatonfüred, Szombathely, Pécs, Miskolc, Debrecen, Szeged és Kiskunfélegyháza. A budapesti helyszínek jellemzően tavasztól őszig, a vidékiek a nyári főszezon ideje alatt.

Fedélzeti Kerékpáros segítő pozíciók betöltéséhez feltétel a betöltött 18. életév, Fedélzeti hangos utastájékoztató és állomási pozíciók esetében a betöltött 16. életév.

Az Utasellátó szolgáltatásait támogató munkakör betöltéséhez a jelentkezőknek egészségügyi kiskönyvvel és érvényes tüdőszűrő lelettel kell rendelkezniük, felvétel után Utasellátó szolgáltatás-segítő tanfolyam elvégzése szükséges.