Nyitókép: Pixabay

Európai segítséget kér a MASZSZ az uniós minimálbér irányelvének átültetéséhez

Infostart / InfoRádió - Várkonyi Gyula
2024. március 25. 16:35
A Magyar Szakszervezeti Szövetség Brüsszelben is jelezte elégedetlenségét.

A Magyar Szakszervezeti Szövetség felháborítónak tartja, hogy az európai minimálbér irányelv átültetése ügyében úgy tesz a kormány, mintha minden rendben lenne, holott szerintük ez egyáltalán nem igaz. A szervezet elnöke néhány napja Brüsszelben az európai háromoldalú szociális csúcson is felszólalt.

„Arra hívtam fel a figyelmet, hogy az Európai Uniónak figyelnie kell arra, hogy ezek a szabályok, mint például a minimálbér-irányelvnek az átültetése, valamennyi országban normálisan, európai elvárásoknak megfelelően valósuljanak meg. Mi most azt tapasztaljuk, hogy egyelőre nem abba az irányba mennek a dolgok, amelyet mi elfogadhatónak tartanánk” − mondta Zlati Róbert az InfoRádióban, hozzátéve, hogy szerinte ilyen esetekben uniós segítséggel kell betartatni a szabályokat.

Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke még februárban beszélt a legalacsonyabb keresetek emelésének szükségességéről.

„Szeretnénk, hogyha a minimálbér közelebb kerülne a mediánbérhez. Még folynak a tárgyalások, tehát nem lehet tudni, hogy mi lesz a vége, őszre kell elkészíteni egy akciótervet. Szeretnénk, ha három-négy éven belül a minimálbér legalább 60 százaléka lenne a mediánbérnek” − nyilatkozta.

Az Európai Unió ugyanakkor nem szabja meg, hogy egyes tagállamaiban mekkora legyen a minimálbér összege. Erre Koncz Zsófia még a Technológiai és Ipari Minisztérium parlamenti államtitkáraként hívta fel a figyelmet 2022 őszén.

„Az irányelv nem uniós minimálbért határoz meg, hanem egy keretrendszert hoz létre, amelyben alapvető iránymutatásokat, minimumkövetelményeket ír elő a tagállamok számára a minimálbér meghatározásához, amelyeket Magyarország egyebekben már régóta alkalmaz” − mondta Koncz Zsófia az Országgyűlésben.

A kormánynak őszig kell az európai minimálbér irányelvet átültetnie a magyar jogrendbe.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Európai segítséget kér a MASZSZ az uniós minimálbér irányelvének átültetéséhez
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást