Nyitókép: dima_sidelnikov/Getty Images

Így szabadulhat sokkal könnyebben az autójától

Infostart
2024. március 20. 06:13
A vásárlóknak egyre fontosabb a kiszemelt jármű lekérdezhető előélete.

Akik autót kívánnak eladni, azok minél gyorsabban szeretnék azt megtenni. Akik pedig vásárolnának, kíváncsiak az előéletére, hiszen nem mindegy, milyen karbantartásokat kell elvégeztetni: csupán a kötelezően előírtakat, vagy rejtett hibákkal együtt mindent, ami a biztonságos üzemhez szükséges.

Eladóként így érdemes minél több információt megmutatnunk az autónkból, ahogy ezt a magyar piac egészét mind hirdetésszámban, mind megtekintésben lefedő Használtautó.hu adatai is alátámasztják.

A portálon ugyanis 2023 eleje óta 18 százalékkal több érdeklődő érkezett a lekérdezhető előéletű hirdetésekre,

mint azokra, ahol a tulajdonosok nem adták meg az alvázszámot. Egy-egy ellenőrizhető autót pedig havonta átlagosan akár 800 potenciális vevő is megtekintheti.

„A személyautók jelentős áremelkedése mellett az alkatrészek és a szervizdíjak is jócskán megdrágultak, ezért sem véletlen, hogy a vásárlók a lekérdezhető előéletű járműveket preferálják. Ráadásul a Használtautó.hu elmúlt 2 évre vonatkozó adataiból az is jól látszik, hogy így átlagosan csaknem 1 héttel gyorsabban eladható egy autó. A piacon látható tendenciák alapján pedig hamarosan még nagyobb előnyt élveznek majd ezek a hirdetések” – emelte ki Horváth András, a Használtautó.hu autópiaci szakértője.

Ha szintén az elmúlt 2 évet nézzük, a Használtautó.hu oldalán megközelítőleg 60 százalékkal nőtt azon hirdetések száma, amelyekben már az alvázszámot is feltüntették.

Így jelenleg már több mint 30 ezer olyan eladó autóból válogathatnak a vevők, aminek az előtörténete lekérdezhető.

A portál szakértője szerint vásárlás előtt érdemes felkeresni a Jármű Szolgáltatási Platformot is, ahol ügyfélkapus bejelentkezéssel rendszám alapján pár perc alatt lekérdezhető a kiszemelt használt autó előélete.

„Az alvázszám mellé érdemes még jó minőségű, nagy felbontású fényképeket és minél több dokumentumot feltölteni. Sőt a Használtautó.hu tapasztalatai alapján sokan a szervizkönyvről és a szervizszámlákról készült fotókat is feltöltik a hirdetéseikhez. Ezek mind-mind értéknövelő tényezőknek számítanak” – tette hozzá Horváth András.