Európában termelne a kínai elektromosteherautó-gyár

Infostart
2024. február 22. 18:10
Európai együttműködő partnereket keres az elektromos tehergépjárművek gyártására szakosodott kínai startup vállalat, a Windrose - közölte a cég alapító-vezérigazgatója.

A Reuters hírügynökségnek Han Ven elmondta, hogy több európai országgal is folynak beruházási tárgyalások. A döntés bejelentése március végére várható. Az érintett országokkal és a beruházás nagyságrendjével kapcsolatban a vezérigazgató nem bocsátkozott részletekbe.

Elmondta azt is, hogy a Windrose részvényének a bevezetését tervezi még az idén az Egyesült Államokban. Hozzátette, hogy az európai beruházási döntés befolyásolja a részvénykibocsátás nagyságrendjét.

A belföldi piac telítődése és az élesedő verseny miatt az elektromos autókat gyártó kínai vállalatok számára egyre fontosabb az európai piac. Az általuk támasztott konkurencia viszont egyre intenzívebb kereskedelmi surlódásokhoz vezet mind Európa, mind az Egyesült Államok viszonylatában.

A Windrose az elektromos haszongépjárművek gyártásában olyan cégekkel veszi fel a versenyt, mint a Tesla, a Mercedes Benz és a Volvo. A Windrose elektromos tehergépjárműinek az első kísérleti felhasználója a vezérigazgató tájékoztatása szerint a Decathlon sportáruház-lánc lesz a franciaországi Dunkirk kikötőben. Elmondta, hogy a Decathlon Kínában már alkalmazza a Windrose járműveit.

A 2022-ben alapított Windrose járműveit az Anhui Jianghuai Automotive Group gyártja bérmunkában.