Önálló vállalatba szervezi űr- és technológiai portfolióját a 4iG

Infostart
2024. február 21. 09:44
Önálló társaságba szervezi ki űripari és technológiai érdekeltségeit a 4iG, és egy újabb akvizíciót is bejelentett a társaság.

A 4iG a novemberben bejelentett transzformációs program céljainak megfelelően a cégcsoport űripari és technológiai érdekeltségeit önálló társaságba vonja össze. A bejegyzést követően a 4iG Space and Technology Zrt. látja majd el a cégcsoport érdekeltségébe tartozó

  • űripari- és műholdgyártási,
  • autonóm repülőgépek (UAV) fejlesztésével és gyártásával,
  • drónvédelemmel, továbbá
  • a védelmi digitalizációs szolgáltatásokkal

kapcsolatos tevékenységek irányítását, a vállalatok üzleti stratégiájának alakítását. Az átalakítás célja a cégcsoport versenyképességének és hatékonyságának növelése, valamint a globális piacra lépés a négy stratégiai területen.

Az űr- és technológiai holdingvállalatának alapításával egy időben a 4ig bejelentette, hogy előzetes megállapodást kötött a REMRED Technológia Fejlesztő Zrt. 45 százalékos részesedésének megszerzéséről, amely tőkeemelés útján kerül az alapítást követően a holdingvállalat érdekeltségébe.

A REMRED Zrt. csaknem 50 évnyi űrmérnöki szaktudást és tapasztalatot egyesítő magyar űripari vállalat. A társaság a világ vezető űrügynökségeinek partnere, illetve beszállítója (ESA, a NASA, a JAXA, DLR). A társaság kapacitásainak növelése érdekében gyártásra, összeszerelésre, integrációra és tesztelésre is alkalmas, négyezer négyzetméteres, a szektor növekvő igényeit kielégítő, REMTECH névre keresztelt űrtechnológiai központ megvalósítására készül, amely további legalább 85, magas hozzáadott értékű munkahelyet teremt. A Martonvásáron tervezett létesítmény – Európában egyedülálló moduláris technológiájával és kialakításával – alkalmas lesz legfeljebb 400 kg tömegű műholdak összeszerelésére is.

A 4iG S&T Zrt. olyan holdingvállalattá alakul, amely közvetlen tulajdonosa lesz a 4iG Nyrt. technológiai- és űripari vállalatai részesedéseinek, így a Rotors and Cams Zrt.-nek, a RAC Antidrone Zrt.-nek, a Hungaro DigiTel Kft.-nek, a Spacecom Ltd.-nek, a CarpathiaSat Zrt.-nek, valamint az akvizíció lezárását követően a REMRED Zrt.-nek is.

A 4iG Space and Technology Zrt. ideiglenesen megbízott vezérigazgatója dr. Sárhegyi István, a 4iG Nyrt. elnöki kabinetvezetője lesz, aki a holdingvállalat indulásának stratégiai irányításáért felel, így feladatai közé tartozik a stratégiai projektek elindítása, valamint a társaság menedzsmentjének és szervezeti felépítésének kialakítása is.

„Az űriparban és a technológiai fejlesztésekben hatalmas növekedési és jelentős bevételi potenciált látunk.

A műholdak fejlesztése és gyártása, a hozzájuk kapcsolódó kommunikációs és földmegfigyelési szolgáltatások, az UAV és drónellenes technológiák, valamint a védelmi szektor digitalizációja olyan innovatív területek, amelyek tovább erősítik vállalatcsoportunk technológiai képességeit és összhangban állnak a Rheinmetall-lal közösen kidolgozott céljainkkal és stratégiánkkal.” – mondta a mai bejelentés kapcsán Jászai Gellért, a cégcsoport elnöke. „Egyedülálló üzleti lehetőséget látunk a Remredben és a társaság által Martonvásáron tervezett űrtechnológiai központ megvalósításában. A vállalat űripari fejlesztései, műholdgyártási kapacitásai és szolgáltatásai tovább erősíthetik a 4iG Csoport globális jelenlétét, hozzájárulhatnak új nemzetközi partnerségek kialakításához, amely jelentős versenyelőnyt biztosíthat számunkra a teljes közép-kelet-európai régióban" – tette hozzá a vállalatcsoport elnöke.

Az akvizícióval, illetve űripari és technológiai portfóliójának vertikális integrációjával a 4iG egyedülálló szereplővé válik a közép-kelet-európai piacon – áll a cég közleményében.

A 4iG Csoport az űrtechnológiai központ megvalósításával bővíti tevékenységi körét és az informatikai, valamint távközlési szolgáltatásokat követően a nemzetközi gyártói piacra is belép. A gyártási kapacitás megteremtésével a cégcsoport képes lesz saját fejlesztésű technológiák előállítására, amelyek közvetlenül hozzájárulnak a földmegfigyelési képességek fejlesztéséhez, műholdas összeköttetések megteremtéséhez, illetve a modern hadviselés digitalizációjához, különös tekintettel az EU és NATO tagországok igényeire.

Az akvizíció jól illeszkedik abba a középtávú stratégiába, amelyet a 4iG és védelmi ipari globális vállalat, a Rheinmetall AG közösen mutatott be tavaly novemberben. Az űripar, a védelmi digitalizáció, az autonóm repülőgépek gyártása, illetve drónelhárítás területén a két vállalat közösen tervezett fellépése 1,7-2,3 milliárd euró bevételt jelenthet az elkövetkező legfeljebb 5 év során. A 4iG által bejelentett űripari és technológiai vállalatok integrációja, illetve a REMRED akvizíció nem csupán gazdasági szempontok szerint jelentős, hanem a 4iG és a Rheinmetall közötti jövőbeli együttműködéshez is kulcsfontosságú alapot biztosít – közölte a cég.