Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Háromgyermekes anyák szja-mentessége – akár már az idén?

Infostart
2023. szeptember 20. 05:47
A közgazdász szerint 120-150 milliárd forintba kerülne évente a miniszterelnök által bejelentett kedvezmény.

Orbán Viktor az idei demográfiai csúcson komoly meglepetést okozott azzal, hogy bejelentette a háromgyermekes édesanyák várható szja-mentességét. "Várom a pillanatot, amikor a pénzügyminiszter ellankad" – tette hozzá a kormányfő, valószínűleg azért, mert Varga Mihály pénzügyminiszternek van még gondja a költségvetéssel, valamint a kassza hiányával.

Az economx.hu-nak mostt Lentner Csaba közgazdász professzor, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem oktatója azt mondta, szerinte nem kell sokat várni, akár már 2023-ban a parlament elé kerülhetnek a szükséges végrehajtási rendeletek.

Azt a gazdasági szakértő is elismerte, hogy sem a 2023-as, sem pedig a 2024-es költségvetés nem nevezhető sziklaszilárdnak, ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy családvédelmi kérdésekre mindig volt/van pénz, hiszen ez a kormányzat egyik fő üzenete. "Ez a megvalósítás előtti utolsó nagy bejelentés" – szögezte le Lentner Csaba.

A 190 ezer háromgyermekes édesanya szja-mentessége bruttó 200 milliárd forintba kerülne,

ugyanakkor ez az összeg nagyságrendileg csökkenthető, hiszen ezek anyák már így is több adókedvezményben részesülnek. A közgazdász szerint a változtatás nem kerülne többe, mint 120-150 milliárd forint, ezért nem jelenthet "nagy villámcsapást" a költségvetésnek az intézkedés bevezetése.

Az egyetemi tanár azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy már az idei szja-elszámolásnál megjelenjen ez a lehetőség, amennyiben az édesanya adókerete még nem merült ki.

Csák János kulturális és innovációs miniszter egy interjőban szintén megerősítette, hogy az szja-mentességet a négygyermekesek után a háromgyermekesekre is kiterjesztenék.