Nyitókép: Pexels.com

Magyar szál - Eljárást indított a GVH a Microsoft ellen

Infostart / MTI
2023. július 25. 15:22
A Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárást indított a Microsofttal szemben, mert feltételezése szerint keresőrendszerének új szolgáltatásával tisztességtelenül jár el a magyar fogyasztókkal szemben.

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közleményében jelezte, hogy a Microsoft februárban integrálta a – ChatGPT-hez hasonló – mesterséges intelligencián alapuló chat funkciót Bing nevű keresőrendszerébe, ami a keresőfelületen segíti a kérdések megválaszolását, gépi tanulásához felhasználva a felhasználók által megosztott tartalmakat, adatokat és információkat is.

A versenyhatóság szerint azonban a szoftvergyártó cég vélhetően nem az elvárható szakismerettel és szakmai gondossággal tájékoztatja az embereket a szolgáltatással kapcsolatban.

A GVH szerint jogsértő lehet a fogyasztók tájékoztatása a szolgáltatás teljeskörűségére, a válaszok megbízhatóságára, naprakészségére és megalapozottságára, valamint az igénybevételével összefüggő adatkezelésre vonatkozóan.

A versenyhivatal feltételezése szerint a fogyasztók vélhetően nem kapnak megfelelő információt arról, hogy megosztott adataikat miként használják fel a mesterséges intelligencia algoritmusának betanításához.

A közlemény szerint valószínűsíthetően arról sem kapnak tájékoztatást az emberek, hogy mennyiben jeleníti meg őket más felhasználók kereséseire válaszolva, illetve hogyan lehet ezeket az adatokat eltávolítani a rendszerből.

Kiemelték: a GVH-val lényegében egy időben indított vizsgálatot az amerikai versenyhatóság (FTC) is egy másik mesterséges intelligencián alapuló csevegőszolgáltatás, az OpenAI által működtetett ChatGPT ügyében.

A vizsgálat tárgya az amerikai hatósági eljárás esetében is az adatkezeléssel és a szolgálatatás kockázataival kapcsolatos gyakorlatok valószínűsíthető tisztességtelensége.

A GVH már hosszabb ideje nagy figyelmet fordít a nagy technológiai vállalkozások piaci magatartásainak vizsgálatára. Az elmúlt években többek között a Google, illetve a PayPal számára is előírt már versenykorrekciós kötelezettségeket, az Apple és a Booking.com pedig jelentős versenyfelügyeleti bírságot fizetett Magyarországon. A nemzeti versenyhatóság jelenleg is vizsgálja a Rakuten-csoportba tartozó Viber, illetve a ByteDance által üzemeltetett TikTok magatartását.

A GVH kiemelte: a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette.

Az eljárás a tények tisztázására és a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul.

A vizsgálatot első körben három hónapon belül kell elvégezni, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.