Nyitókép: Getty Images/ 10'000 Hours

Felülvizsgálatot tart a kormány, a középpontban ez egészségügyi és a családtámogatási kiadások

Infostart
2023. július 5. 13:38
A közkiadások hatékonyságának felülvizsgálatát rendelte el a kormány, a költségvetés legfontosabb területeit tekinti át a Pénzügyminisztérium vezetésével és egy új munkacsoport felállításával.

A kormány kedd este kiadott egy határozatot, amelynek értelmében felül kell vizsgálni számos területen azt, hogy megfelelő hatékonysággal költik-e el a forrásokat – írja az Index.

A Magyar Közlönyben jelent meg a kormány határozata „a közkiadások hatékonyságának felülvizsgálatáról”. Ebben előírták, hogy a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervéhez kapcsolódó intézkedéseket felül kell vizsgálni hatékonysági szempontból.

A határozatban Varga Mihály pénzügyminisztert bízták meg azzal, hogy a többi miniszterrel együtt végezze el a vizsgálatot. A tárcavezetőknek először idén év végéig a 2023-as egészségügyi, családtámogatás és lakhatásra fordított állami kiadásokat, valamint az ezekhez kapcsolódó adókedvezményeket kell áttekinteniük, utána pedig a 2024-es, oktatásra és állami beruházásokra fordított kiadásokat kell felülvizsgálniuk.

Mindkét terület esetében az adott év kormányzati kiadásainak minimum 10 százalékát meg kell vizsgálni, és a cél, hogy az egészségügyi és a családtámogatási-lakhatási költéseknél három-három százalékos megtakarítást érjenek el. Az oktatás, állami beruházások vonatkozásában ugyanilyen célt nem fogalmaztak meg a határozatban.

A vizsgálat végrehajtásának elősegítése érdekében egy másik, külön határozatban létrehozták a Közkiadások Felülvizsgálata Munkacsoportot is, amely egy „javaslattevő, véleményező, tanácsadó tevékenységet végző testület” lesz, amelynek irányítói több minisztérium államtitkárai, továbbá az Állami Számvevőszék, a KSH, a Magyar Államkincstár és az MNB tagjai lesznek.

A 2023-as évet érintő kiadási felülvizsgálat munkatervét és módszertanát is részletesen bemutatja a határozatban a kormány. Ezekből kiolvasható, hogy melyek azok a kiadási sorok, amelyeket a kormány várhatóan áttekint.

Az egészségügy esetében ezek lesznek azok a tételek:

  • Nemzeti Népegészségügyi Stratégiával összefüggő feladatok
  • Összevont-szakellátás
  • Nagyértékű gyógyszerfinanszírozás
  • Gyógyszertámogatás kiadásai
  • Gyógyszertámogatási céltartalék
  • Egyéb gyógyászati segédeszköz támogatás és kölcsönzés támogatása
  • Egyedi készítésű gyógyászati segédeszköz támogatás

A családtámogatás és lakhatás esetében pedig ezek lesznek az érintett sorok:

  • A települési önkormányzatok egyes szociális és gyermekjóléti feladatainak támogatásából: Családi bölcsőde; Bölcsőde és mini bölcsőde támogatása
  • Nagycsaládosok személygépkocsi-szerzési támogatása
  • GYES-en és GYED-en lévők hallgatói hitelének célzott támogatása
  • Esélyteremtési és önkéntes programok, feladatok támogatása/ Esélyteremtő, önkéntes és kríziskezelő programok, valamint feladatok támogatása
  • Család- és ifjúságügyi társadalmi, civil és egyéb szervezetek továbbá közösségi és tehetségsegítő programok, feladatok támogatása
  • Fiatalok első sikeres nyelvvizsgájának támogatása
  • Fiatalok vezetői engedélyének megszerzésével összefüggő hozzájárulás
  • Gyermek, ifjúsági és családpolitikai programok előirányzat vonatkozó része
  • Családi pótlék
  • Anyasági támogatás
  • Gyermekgondozást segítő ellátás
  • Gyermeknevelési támogatás
  • Gyermekek születésével kapcsolatos szabadság megtérítése
  • Életkezdési támogatás
  • Gyermektartásdíjak megelőlegezése
  • Járási szociális feladatok ellátása előirányzatból: Gyermekek otthongondozási díja
  • Személyi jövedelemadó: Családi adóalap-kedvezmény és első házasok kedvezménye;
  • Négygyermekes anyák személyi jövedelemadó-mentessége; 30 év alatti édesanyák kedvezménye
  • 25 év alattiak szja mentessége
  • Lakossági illetékek: Illetékmentes öröklés; CSOK-os lakások mentessége
  • Babaváró támogatások
  • Diákhitel konstrukciók támogatása előirányzat vonatkozó része
  • Lakástámogatások
  • Hazai bölcsőde-, családi bölcsődefejlesztési program nem állami fenntartók részére
  • Biztosított által fizetett nyugdíjjárulék: Családi járulékkedvezmény
  • Szociális hozzájárulási adó: a három vagy több gyermeket nevelő munkaerőpiacra lépő nők után érvényesíthető adókedvezmény
  • Csecsemőgondozási díj
    Táppénz előirányzatból gyermekápolási táppénz
    Gyermekgondozási díj és örökbefogadói díj
    Védőnői szolgáltatás, anya-, gyermek- és ifjúságvédelem
    Anyatej-ellátás