Nyitókép: Sóki Tamás

MEKH: növelni kell a geotermikus energia arányát a távhőtermelésben

Infostart
2023. június 9. 11:27
Ságvári Pál, a MEKH elnökhelyettese szerint az energiaválság és a gázárak emelkedése rámutatott a hazai távhőrendszer működésének sebezhetőségére is.

Tovább kell folytatnunk a hazai geotermikus potenciál felmérését, valamint annak vizsgálatát, hogy a rendelkezésre álló források hogyan kapcsolhatók be a távhőtermelésbe – mondta Ságvári Pál, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) stratégiai és nemzetközi ügyekért felelős elnökhelyettese a Geothermal Energy Summit kerekasztal-beszélgetésén, Budapesten.

A MEKH elnökhelyettese szerint az energiaválság és a gázárak emelkedése rámutatott a hazai távhőrendszer működésének sebezhetőségére is. Mint mondta, hazai távhőtermelésben még mindig 75 százalékos a földgáz aránya, ezért a cél az, hogy jobban diverzifikáljuk a termelésbe bevont energiaforrásokat, és egy olyan rendszert alakítsunk ki, ahol különböző üzemanyagtípusok versenyezhetnek egymással.

Ságvári Pál a hazai távhőszektor fejlesztésével kapcsolatban két hangsúlyos területet jelölt meg. A műszaki oldalon a fejlesztéseknek az energiahatékonyabb működést kell szolgálniuk, míg a potenciális befektetők számára a stabil gazdasági környezet megteremtése a fő cél.

A MEKH elnökhelyettese fontos feladatként említette a hazai geotermikus potenciál felmérését, valamint annak vizsgálatát, hogy a rendelkezésre álló források hogyan kapcsolhatók be minél előbb a távhőtermelésbe.