Nyitókép: MTI Fotószerkesztőség/Kovács Tamás

Nyereséges az FTC, nem kicsit, nagyon

Infostart
2023. május 31. 06:40
Az FTC a tavalyi naptári évet 1,324 milliárd forintos nyereséggel zárta.

A vg.hu írta meg a Fradi nyereségét. A független könyvvizsgálói jelentés a 2022. december 31-i fordulónapra készített mérlegből áll, melyben az eszközök és források egyező végösszege 17 188 514 000 forint, ebből az adózott eredmény plusz 1 324 096 000 forint.

Vagyis a Ferencváros Labdarúgó Zrt. a tavalyi naptári évben 1,324 milliárd forintos nyereséggel zárt.

Az éves beszámolóból egyébként az is kiderül, hogy a zöld-fehérek 253 főt foglalkoztattak 2022-ben, és amíg 2021-ben 6,67 milliárd forintot költött bérekre a klub, addig tavaly ez az összeg már 9,02 milliárdot tett ki. Ebbe persze beleértendő a felnőtt férficsapat mellett a teljes adminisztráció, a komplett Fradi-utánpótlás a kicsik edzőitől az NB III.-as csapattagokig, valamint a női szakág is, szintén a fiatalokkal, felnőttekkel és edzőikkel.

Az, hogy pontosan miből áll össze a bevétel a lap táblázatából nem derül ki. Jelentős rész a kupaszereplésből kapott bevételek, de ezek még bőven nem fedezik a kiadásokat.

Ami a játékosokkal való üzletelést illeti az eladott labdarúgóknál két transzferdíjat lehetett feltüntetni – a többiről nincs megbízható információ, vagy szabadon távoztak –, és a világbajnokságot is megjáró tunéziai Aissa Laidouni 2,6 millió euróért (964 millió forintért) került januárban a német Union Berlinhez – ez például a jövő évi összegzést díszíti majd –, míg az ukrán Olekszandr Zubkovért 2 millió eurót (741,6 millió forintot) fizetett tavaly nyáron az ukrán Sahtar Doneck.

A vételi oldalon az összes igazolás együttesen került 7 millió euróba (2,6 milliárd forintba): a legdrágább szerzemény a moldáv Sheriff Tiraspoltól megszerzett mali Adama Traoré volt 2 millió euróért.

A teljes keretet jelenleg 43,75 millió euróra (16,2 milliárd forintra) becsülik.

Az FTC Labdarúgó Zrt. 99,99 százalékos tulajdonosa az anyaegyesület, a Ferencvárosi Torna Club, a fennmaradó 0,01 százalékot pedig az előző tulajdonos, a Várszegi Gábor-féle Fotex tulajdonolja.