Nyitókép: Pixabay

Senkinek nem kell a gyapjú, pedig van bőven

Infostart
2023. április 3. 16:01
Megkezdődött a birkanyírás, de még a három évvel ezelőtti gyapjút sem adták el.

Idén a szokásosnál korábban kezdődik a birkanyírás. Az egyik bárdudvarnoki állattartótelep hodályában a napokban már 350 birkát nyírtak meg az Alföldről érkező nyírók, akik március 18-án keltek útra, és országszerte három hónapon át csaknem 40 ezer birkát szabadítanak meg téli bundájuktól - adta hírül a 24.hu.

A portál azonban arról is beszámol, hogy egyre kevesebben foglalkoznak birkanyírással. Az idősebb generáció abbahagyja a munkát, a fiatalokat pedig nem érdekli.

Egyikük azt nyilatkozta, hogy a munkájukat az orosz-ukrán háború is megnehezíti,

mert a szükséges szerszámokat most Új-Zélandról kell megrendelniük, jóval drágábban. Így kénytelenek voltak a tavalyi 450 forintos árat 550-re emelni.

Bár a nyírások már zajlanak, de még a három évvel ezelőtti gyapjú is zsákokban áll – nincs igény rá az összeállítás szerint. Egy állatról 3 kiló jön le, amit 300 forintért tudnak eladni, miközben a tartás 800 forintba kerül, így állatonként 500 forint a tenyésztők vesztesége.

Ugyanakkor emelkedett a bárányok felvásárlási ára: egy 30 kiló feletti állatért kilónként 1500 forintot is megadnak a felvásárlók.