Nyitókép: Pexels.com

Egész Európát érintő energiahiánnyal fenyeget a kevés hó

Infostart
2023. március 22. 08:40
Az olasz Alpokban tapasztalható súlyos hóhiány a nyár folyamán a víztározók készleteit és a Pó folyó vízszintjét is veszélyezteti – közölték az ICIS elemzőcéggel a Nemzetközi Környezetfigyelő Központ (CIMA) szakértői. A szakértők arra figyelmeztetnek, hogy mindez az áramtermelésre is kihatással lesz, ráadásul Svájcban és Franciaországban is vízhiány lehet, ami csak fokozza az energiaválság hatásait.

Az olasz Alpok hó-vízegyenérték hiánya (SWE) március 16-án mínusz 67 százalék volt – derült ki a CIMA ICIS-hez eljuttatott adataiból, ami azt jelenti, hogy a hiányzó hó – a korábbi évekhez képest – alacsonyabb rendelkezésre álló vízmennyiséget eredményez a következő hónapokban.

A hó-vízegyenérték a hótakaró vastagságától és a hó sűrűségétől függ, bár a hó sűrűsége kisebb a vízénél, a hegyi területek vízmegtartó-képességének fontos mutatója – olvasható a Portfolión.

A CIMA szerint március 4-e jellemzően a hófelhalmozódási csúcsnap Olaszországban. Bár a következő hetekben még előfordulhat további havas csapadék, nem valószínű, hogy ez érdemben támogatná a hótakaró szintjét, mivel a hóolvadás felgyorsulna a szezon hátralévő részében – jegyzik meg.

Az Alpok hó-vízegyenérték aránya. ICIS/CIMA

Az adatok azt sugallják, hogy a sokéves átlagnál lényegesen kisebb a hóborítás az Alpokban, ami az ICIS elemzői szerint a harmadik negyedévben – az év legmelegebb időszakában – kétféle módon is növelheti az áramellátás kockázatát.

Az alacsonyabb vízerőművi termelést más termelési forrásokkal kellene kompenzálni, míg a Pó alacsony vízszintje veszélyeztetheti a folyó medencéje mentén található kombinált ciklusú gázturbinás (CCGT) erőművek hűtőrendszereit, ami a tavalyi évhez hasonlóan nem tervezett leállásokhoz vezethet.

Az olaszországi piacműködtető GME szerint

2022 júniusában és júliusában közel 5 gigawatt CCGT-kapacitás esett ki a Pó-völgyi régióban a vízhiány miatt. Idén pedig még rosszabb lehet a helyzet.

Az Alpok másik oldalán, Franciaországban és Svájcban az atomerőművek termelését fogta vissza tavaly a vízhiány, mivel megoldhatatlan volt a reaktorok hűtése. A hóhiány pedig idén ott is súlyosabb.

A Handelsblatt üzleti napilap szerint a Franciaországban tapasztalható súlyos téli aszály aggodalomra ad okot, hogy az ország energiatermelése egész évben visszaeshet, ami

súlyosbítja az egész Európában amúgy is feszült energiaellátási helyzetet.

Mint írják, a január vége óta a több mint 32 napig tartó szárazság a mostani telet a legszárazabb időszakká tette az országban a teljes körű feljegyzések 1959-es kezdete óta, ami komoly aggodalmakat kelt a mezőgazdaságra, az energiára és az ökoszisztémákra gyakorolt következményekkel kapcsolatban.

A francia atomerőmű-flotta így ismét leállhat, a termelés kiesés pedig azt jelenti, hogy az olaszoknak nem lesz lehetőségük az áramimportra – olvasható mások mellett.