Nyitókép: iantfoto/Getty Images

Ellentmondó vélemények arról, hogy mikor érkezhetnek a visszatartott EU-s pénzek

Infostart
2023. január 31. 10:53
A Költségvetési Tanács elnöke szerint már májustól megnyílhatnak a pénzcsapok, de egy fideszes képviselő szerint erre ősznél előbb nincs esély.

A Költségvetési Tanács elnöke a Világgazdaságnak azt mondta, hogy akkor utalhat májusban nagyobb összeget Magyarországnak az Európai Bizottság, ha április végéig sikerül lezárni a a fennálló vitákat. Kovács Árpád egyúttal cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a kormány nem tervezett az idei büdzsében a hamarosan megnyíló uniós pénzekkel. Szerinte több mint 2200 milliárd forint uniós forrással számolt a kormány.

Kovács Árpád azt is hangsúlyozta, hogy uniós források folyamatosan jönnek Magyarországra, és a felfüggesztés nem érinti az előző programozási ciklus kifizetéseit, április vége után pedig a zárolt összegekhez is hozzáférhetünk.

Ami az unióval fennálló vitát illeti,

a magyar fél elvileg már csak az igazságügyi rendszerrel kapcsolatos vállalásával tartozik,

amelyet az idei év márciusára vállalt teljesíteni, Varga Judit igazságügyi miniszter erről tárgyalt a múlt héten vezető uniós tisztségviselőkkel, s utána kifejezetten pozitívan nyilatkozott. A legfontosabb kérdés továbbra is, hogy ténylegesen mikor oldja fel a zárolást az Európai Bizottság, amellyel azóta újabb nézeteltérésbe keveredett a magyar kormány az Erasmus-ügyben.

Talán ennek is tulajdonítható, hogy meglehetősen borús képet festett az uniós források jövőjéről Font Sándor, a kalocsai térség fideszes országgyűlési képviselője a helyi sajtó tudósítása szerint. Egy közmeghallgatáson azt mondta, legkorábban augusztus-szeptemberben jut forráshoz az ország.

Sőt, szerinte arra kell berendezkednünk, ha bármilyen okból ezek a források nem érkeznek meg,

„Magyarországnak akkor is működőképesnek kell maradnia, beleértve a teljes államigazgatást, oktatást, egészségügyet, az állam által működtetett infrastrukturális rendszereket”.

Font Sándor szerint a késedelem oka, hogy az unió a visszatartott pénzek kifizetése előtt azt is vizsgálni kívánja, hogy a már meghozott döntések például az Országos Bírói Hivatal, az Integrációs Hatóság esetében a gyakorlatban hogyan érvényesülnek, az uniós fejlesztési pénzek „tiszta” hasznosulása biztosítva van-e az országban.