Nyitókép: Facebook

Év Autója 2023: itt a hét döntős, van meglepetés is

Infostart
2022. november 25. 14:34
Robbanómotoros típusnak esélye sincs a győzelemre.

Nyilvánosságra hozták a hagyományos Év Autója-szavazás döntőseinek a listáját. 22 ország 59 szakújságírója először a benevezett 45 típust tesztelhette, majd leszűkült a választék 27 új autóra. A Totalcar cikkéből kiderül, hogy az eredeti listán 11 kínai és két vietnámi típus is szerepelt, ami korábban sohasem látott rekord, és ebből kettő jutott tovább.

A következő rostán minden zsűritagnak a 27-ből kellett hetet megneveznie, amely szerinte alkalmas arra, hogy a döntőbe jusson. Az újabb kör után a döntőbe jutó hét típus érdekessége, hogy közülük öt vagy tisztán elektromos, vagy kínálnak belőle olyan kivitelt is, és a maradék kettő is hibrid. A csak belső égésű motorral rajthoz állt típusok közül egy sem jutott el a végső megmérettetésig.

A végső győztesről ugyanez a zsűri dönt, minden zsűritag 25 pontot oszt szét a listán lévő, minimum öt jelölt között, a legtöbb pontot szerző modell lesz az év autója. Az eredményeket 2023. január 13-án, pénteken teszik közzé a Brüsszeli Autószalonon.

A finalisták:

  • Jeep Avenger
  • Kia Niro
  • Nissan Ariya
  • Peugeot 408
  • Renault Austral
  • Toyota bZ4X
  • Volkswagen ID. Buzz

A teljes jelöltlista:

  • Alfa Romeo Tonale
  • BMW X1/iX1
  • BMW i7
  • Citroën C5 X
  • Dacia Jogger
  • Honda Civic
  • Jeep Avenger
  • Kia Niro
  • Kia Sportage
  • Land Rover Ranger Rover/Land Rover Range Rover Sport
  • Lexus RX
  • Mazda CX-60
  • Mercedes-Benz GLC
  • Mercedes-Benz EQE
  • Mercedes-AMG SL
  • MG 4
  • MG 5
  • Nissan Ariya
  • Nissan X-Trail
  • Opel/Vauxhall Astra
  • Peugeot 408
  • Renault Austral
  • Subaru Solterra/Toyota bZ4X
  • Toyota Aygo X
  • Toyota Corolla Cross
  • Toyota GR86
  • Volkswagen ID.Buzz