Nyitókép: Martin Barraud/Getty Images

Vészesen közeleg az otthonfelújítási támogatás határideje

Infostart
2022. november 1. 18:42
2022 végéig van lehetőség pályázni a 3 millió forintos vissza nem térítendő otthonfelújítási támogatásra. Benyújtani a felújítás megvalósítása után lehet.

Lakásfelújítási lázban ég az ország, tömegek igyekeznek az utolsó pillanatban kihasználni az állami ingyenmilliókat. Érthető, hiszen év végéig igényelhető az otthonfelújítási támogatás, aminél a költségek felét, akár hárommillió forintot utólag megtéríthet az állam – ismerteti a részleteket a Bankmonitor közleménye.

Aki most kap csak észbe, annak nagyon kell sietnie, hiszen a támogatás 2022. december végéig igényelhető, vagyis legkésőbb eddig kell az igényléshez szükséges dokumentumokat postára adni, személyesen leadni valamelyik kormányablakban, de lehetőség van a Magyar Államkincsár által üzemeltetett elektronikus felületen is feltölteni azt. Az esetlegesen szükséges hiánypótlás azonban nem számít bele a határidőbe, tehát azt 2023-ban is be lehet nyújtani.

A rendelkezésre álló két hónap ellenére a határidő rendkívül szűkös, ugyanis aki most kezdene hozzá, annak szabad kapacitású szakembert szükséges keresnie, és persze a munkálatok elvégzésére is kell számolni valamennyi időt. Nehézséget jelent, hogy a támogatás utófinanszírozás, azaz a Magyar Államkincstár a benyújtott és elfogadott számlák alapján utalja el a megállapított összeget.

Akinek az anyagi helyzete nem teszi lehetővé a felújítási összeg előfinanszírozását, annak az államilag támogatott otthonfelújítási jelzáloghitel nyújthat segítséget, amelynek a kamata fix 3 százalék, a támogatási összeg pedig automatikusan csökkenti a tartozást.