eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Nyitókép: Pixabay

Már nem csak rémkép az ezerforintos kenyér

Elkerülhetetlen a sütőipari termékek árának jelentős emelkedése – jelezte a Magyar Pékszövetség elnöke. Septe József szerint több termék kilónkénti ára már most is eléri az ezer forintot, ugyanakkor a drágulás mértéke számos tényezőtől függ.

A sütőipari vállalkozások munkájához szükséges termékek drágulása és a növekvő energiaárak miatt muszáj lesz érvényesíteniük a megnövekedett költségeiket az árakban – mondta Septe József.

Arra a kérdésre, hogy elérheti-e az ezer forintot a kenyér kilónkénti ára, a pékszövetség elnöke azt mondta: a pékek maguk határozzák meg – az önköltség alapján –, hogy milyen áron értékesítenek, nehéz erre pontos választ adni, ezzel együtt már most vannak olyan termékek, amelyeknek az ára eléri vagy meg is haladja ezt a határt, például a különleges kézműves, rozsos, magvas kenyerek esetében.

A várható drágulás mértéke több tényezőtől is függ: az alapanyagokon és munkabéren túl például attól is, hogy egy vállalkozás milyen energiaszolgáltatóval állapodott meg és főként mikor. Septe József rámutatott, ha valaki akár csak egy hónappal korábban kötött le több évre az energiát, akkor ő várhatóan kedvezőbb helyzetben lesz annál, aki csak most készül erre. Mindazáltal úgy véli, hogy

komoly árváltozások fognak bekövetkezni a sütőipari termékek esetében.

A Magyar Pékszövetség elnöke a hazai gabonát illetően hangsúlyozta: a következő aratásig a szükséges mennyiség megvan, tehát ellátási probléma nem lesz. Emellett a magyar alapanyagokból sincs hiány, így a hazai sütőipar területén nem lehet ok az aggodalomra a lakosság részéről. Septe József szerint az más kérdés, hogy más iparághoz hasonlóan az sütőipari vállalkozások sem nyugodtak. Meglátása szerint a szakma „gyenge lábakon áll”, és nem minden cég fogja kibírni az elkövetkezendő egy-két évben a rájuk rótt terheket.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×