Nyitókép: Wizz Air

Fogyasztóvédelmi eljárás indult a Wizz Air ellen

Infostart
2022. augusztus 22. 11:52
Az elmúlt időszakban sok panasz érkezett a légitársasággal kapcsolatban, ezért hatósági vizsgálat indult – közölte az Igazságügyi Minisztérium.

Az elmúlt időszakban megnövekedett a Wizz Air Hungary Zrt. légitársasággal szemben a fogyasztóvédelmi hatósághoz benyújtott fogyasztói panaszok száma, amelyek közül több eset a médiában is nagy visszhangot kapott – áll a tárca közleményében.

A panaszok szerint a légitársaság nem nyújtott tájékoztatást és segítséget járatkésések és járattörlések esetén; nem biztosított szállást és átfoglalást, többletköltséget okozva ezzel az utasoknak; nem válaszolta meg 30 napon belül a fogyasztói beadványokat; valamint emelt díjas telefonos ügyfélszolgálatot működtet, ezzel is megsértve a jogszabályokat és a magyar fogyasztók jogait.

Emiatt a szakmai irányító Igazságügyi Minisztérium kezdeményezésére fogyasztóvédelmi hatósági vizsgálat indult a Budapest Főváros Kormányhivatalánál: az eljárás célja az esetleges jogsértő magatartás feltárása, megszüntetése és szankcionálása.

Augusztus elején a Ryanair ellen indítottak fogyasztóvédelmi eljárást, annak 300 millió forintos büntetés lett a vége.