Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Nyereséges első fél évet zárt a Takarék Jelzálogbank

Infostart / InfoRádió
2022. augusztus 19. 09:15
2022. június végéig 978 millió forint adózás előtti nyereséget ért el a pénzintézet. Mérlegfőösszege 758 milliárd forintra, refinanszírozott hitelállománya pedig közel 350 milliárd forintra gyarapodott. A Magyar Bankholding tagbankja ezek révén sikeresen megszilárdította meghatározó szerepét a magyar jelzálogpiacon – közölte a bank.

A Budapesti Értéktőzsde honlapján publikált pénzügyi jelentése szerint a bank adózott eredménye 877 millió forintot tett ki, 17 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, adózás előtti eredménye 13,2 százalékkal csökkent. A teljes átfogó jövedelem 1,092 milliárd forintot tett ki, 32,7 százalékkal nőtt egy év alatt.

Az év első hat hónapjában a banki különadó 172 millió forintos összege, valamint a 2022-ben bevezetett extraprofitadó 632 millió forintos összege terhelte egyszeri tételként az eredményt.

A banki különadó és az extraprofitadó nélküli adózott nyereség 1,681 milliárd forint volt

– áll a közzétett pénzügyi jelentésben.

A közleményben kiemelték: a növekedés elsősorban a nettó kamatjövedelem 50,7 százalékos éves emelkedésének köszönhető, amely meghaladta a 2,944 milliárd forintot. Ebben szerepet játszott a refinanszírozási állomány bővülése, valamint az állampapír portfolió kamateredményének növekedése.

A bank IFRS szerinti mérlegfőösszege 17,7 százalékkal 758,0 milliárd forintra emelkedett. A refinanszírozott hitelállomány 17,7 százalékkal 348,6 milliárd forintra növekedett. A refinanszírozott hitelügyletek száma az első fél évben megközelítette a 43 ezret - írták.

A bank által kibocsátott jelzáloglevél állomány június 30-án 353,0 milliárd forintot tett ki, ezzel éves szinten 4,3 százalékkal, féléves összehasonlításban pedig 7,7 százalékkal nőtt. A bankközi pénzpiacról származó források, valamint az MNB hosszú lejáratú fedezett hiteleszközének igénybevételével bevont források állománya 321,8 milliárd forintra bővült.

Az idei első fél évben hét jelzáloglevél aukció keretében a 67 milliárd forintot is túlszárnyalta a jelzáloglevél-kibocsátás volumene. A bank ezen belül az MNB Zöld Jelzáloglevél-vásárlási program keretében 7,4 milliárd forint összegben értékesített jelzáloglevelet, kedvező árazási feltételek mellett – áll a közleményben.

„Büszkék vagyunk arra, hogy tovább tudtuk erősíteni a hazai jelzálogpiacon betöltött meghatározó szerepünket.

A további növekedésre vonatkozó célkitűzéseink immár elválaszthatatlanok a Magyar Bankholding stratégiájától,

amely egy még szilárdabb, több szegmensben is kiemelkedő pozícióval rendelkező nagybank építésére irányul” – idézi a közlemény Nagy Gyulát, a bank vezérigazgatóját.

A Takarék Jelzálogbank törzsrészvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A részvények szerdán 410 forinton zártak. Az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyamuk 584 forint, a legalacsonyabb 360 forint volt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Nyereséges első fél évet zárt a Takarék Jelzálogbank
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást