Nyitókép: nrqemi/Getty Images

Gombamód szaporodhatnak az elektromos töltőállomások

Infostart
2022. július 12. 09:07
Jelenleg csaknem kétezer nyilvános berendezés működik az országban.

Az unió területén 2035 után nem lehet majd belső égésű motoros autókat forgalomba helyezni a tervek szerint. Ez persze nem jelenti azt, hogy egy csapásra eltűnnek a benzines és dízelautók az utakról, csupán az új autók esetében vezethetik be ezt a szabályozást, aminek részletei még nem tisztázottak. Az azonban kétségtelen, hogy az elektromos autók rohamos térnyerése a magyar utakon is megfigyelhető – tavaly év eleje óta a mintegy 28 ezerről idén június végére 53 ezer fölé nőtt a zöld rendszámosok száma –, és emiatt szükséges a töltőhálózat fejlesztése is – írja a VG.

Magyarországon csaknem kétezer nyilvános, elektromos autókat töltő berendezés működik az elérhető legfrissebb, 2021 végi adatok szerint, a töltési pontok száma pedig ennek nagyságrendileg a duplája.

A gazdasági lap érdeklődésére a Technológiai és Ipari Minisztérium közölte: ezek mintegy felét az ELMŰ Hálózati Kft. tartja fent, a másik részen további öt vállalat, az MVM Émász, az MVM Démász, az E.ON Észak-dunántúli, az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. és az Opus Titász Zrt. osztozik, hozzávetőleg egyenlő arányban.

Mint olvasható, a fejlődés ezen a területen is folyamatos, a kormány szándéka szerint

az ultragyors töltők száma például a következő években várhatóan a jelenleginek a hét-nyolcszorosára nő majd.

Az Európai hálózatfinanszírozási eszköz elnevezésű uniós felhíváson Magyarország 17 projekthez kért támogatást, összesen 110 milliárd forintot, ebből öt terv lett nyertes. Az egyik sikeres projekt célja, hogy az elérhető 30 ultragyors, legalább 150 kilowatt teljesítményű töltő mellett mintegy 70 helyszínen épüljön ki további 220 korszerű töltőpont.

A kormány több alkalommal hangsúlyozta már, hogy fontos célja a teljes klímasemlegesség elérése 2050-ig, és e törekvés valóra váltásában fontos szerepet játszik a teljes szén-dioxid-kibocsátás ötödéért felelős közlekedés zöldítése – igaz, a közúti lakossági közlekedés ennek csak töredéke, jegyzi meg a VG. Ezzel indokolja azt is, hogy az elektromos hajtású járművek vásárlását az elmúlt években összesen mintegy 20 milliárd forinttal támogatta.

A tárca kiemelte, az elektromos meghajtású járművek hazai elterjedésének biztosításához, a fenntarthatósági és dekarbonizációs célkitűzések megvalósításához kiemelt jelentőségű a megfelelő töltő-infrastruktúra kialakítása, ennek érdekében a kormány jogi eszközökkel is ösztönzi a bővítést. Az európai uniós szabályozást is megelőzve tette kötelezővé töltők telepítését a boltok, parkolóházak, irodák és új építésű társasházak számára is.