Nyitókép: HRAUN/Getty Images

Így hatott a vásárlásainkra a kánikula

Infostart
2022. július 9. 18:40
Brutális növekedésnek indult a szezonális termékek iránti kereslet a VG kiskereskedelmi körképe alapján.

Június utolsó és július első napjaiban nem egyszer fenyegetett csaknem 40 fokos hőség. Ilyenkor másodlagos a 10 százalék feletti infláció és a 400 forintot meghaladó euróárfolyam, a vásárlói kosarak összetételén látható nyomot hagy a forró nyár – írja a VG, mely azt vizsgálta, hogy milyen termékkategóriák iránti kereslet ugrik meg drasztikusan a nagy melegben.

A gazdasági oldal érdeklődésére a Tescónál hangsúlyozták: az eladásokon egyértelműen észrevehető, hogy június utolsó hete, azaz az elmúlt hét volt az eddigi legmelegebb az idén. Ekkor

30 százalékkal több ásványvíz és 16 százalékkal több sör fogyott, míg jégkrémből 12 százalékkal vettek többet

mint egy héttel korábban. Az áruházlánc azt kiemelte, hogy minden nyaralással, pihenéssel és vízzel kapcsolatos nem élelmiszer kategória eladási mutatói is jelzik, nyár van: a medencék forgalma megháromszorozódott, a vizes játékoknál 170 százalékos felfutást látható, és a ventilátorok is jól fogynak.

A Lidl Magyarországnál is azt erősítették meg, hogy a nagy melegek beköszöntével növekedett az ásványvíz, a különféle szörpök és limonádék, valamint az alkoholos és alkoholmentes sörök értékesítése. Ezen árucsoportok esetében a darabszámot tekintve szinte mindegyiknél százalékosan két számjegyű növekedésről beszélhetünk az előző hónaphoz képest.

A nyár abszolút slágerének a jégkrémek számítanak, áprilisról júniusra megnégyszereződött az eladott darabszám

– emelte ki a társaság vállalati kommunikációs cégvezetője.

A SPAR kommunikációs vezetője a kérdést tágabb kontextusban értelmezve arra is kitért, hogy nyáron megnő az igény a szezonális termékekre: kedveltek a grillkolbászok, pácolt, fűszerezett, sütésre előkészített húsok. Jobban fogy ilyenkor a paprika, a paradicsom, és népszerűek a friss, szezonális zöldségek is. Természetesen melegben kelendőbb az ásványvíz, az üdítő, a bor és a sör, valamint a fesztiválozáshoz, utazáshoz kínált hasznos kiegészítők, lásd például hűtőtáskák, matracok, napernyők, strandsátrak, stb.

Az Auchannál arról tájékoztatták a VG-t, hogy a magasabb hőmérséklet hatására két számjegyű forgalomnövekedést látható az ásványvizek és a sörök esetében a normál időszakhoz képest, de ez szinte minden nyáron tapasztalható.

A június végi, július eleji időjárás forgalomra gyakorolt hatásai a Penny hazai üzleteiben is érezhetők. A diszkontláncnál jelezték, bár időszakos termékek, így éves összehasonlítási alapjuk nincsen, de

a kerti medencék és a vízi játékok is nagy mennyiségben fogyó árucikkek.

Az idei év első öt hónapját a nyári időszakkal összevetve viszont már most látható, hogy az ásványvizek forgalmában mintegy 46 százalékos,

a jégkrémek esetében körülbelül 350 százalékos növekedés várható augusztus végéig.

Az ásványvíz iránti igény az Aldinál is a szokásos mennyiség többszörösére emelkedett, de több sör és alkoholmentes üdítő is fogy. Az üdítőitalok közül az áruházlánc vásárlói a kevésbé édes, alacsonyabb cukortartalommal rendelkező termékeket keresik, amelyek jobb szomjoltók. Azt is közölték, hogy a kevésbé forró napokon a vevők inkább a tejes jégkrémeket részesítik előnyben, nagy melegben viszont inkább a vízbázisú jégkrémek, valamint a Sorbet termékek iránt mutatkozik nagyobb igény.