Nyitókép: IvanSpasic/Getty Images

Az ellátási láncok és az állami bevételek is megérzik a sofőrhiányt

Infostart / InfoRádió - Tatár Tímea
2022. július 8. 07:44
A fuvarozási ágazatban tapasztalható munkaerőhiány az ellátási lánc mellett a költségvetés biztonságát és érdekeit is veszélyezteti – véli a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete – NiT Hungary és a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete. Az érdekképviseletek szerint a problémát a kormányzatnak is stratégiai kérdésként kell kezelnie, és mielőbb meg kell találni a megoldást.

Európai szinten 40 százalékra rúg a gépkocsivezető-hiány. Magyarországon 2015-ben még hatezer fős létszámhiánnyal kellett megküzdeni, ma az árufuvarozásban és személyszállításban 8-10 ezer főre becsülik a munkaerőhiány mértékét, ráadásul a negatív tendencia folyamatosan növekszik – nyilatkozta az InfoRádiónak a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének szóvivője.

Az 50 évnél idősebb gépkocsivezetők aránya 30-40 százalék körüli, de a 60 év fölöttieké is 15-20 százalék körül mozog, ők pedig zárós határidőn belül nyugdíjba fognak menni, az utánpótlást viszont „nagyítóval” kell keresni, tehát a huszonéves korosztály – jelen körülmények között – nem fogja tudni pótolni a nyugdíjba vonuló, vagy szakmát elhagyó gépkocsivezetőket – tette hozzá Árvay Tivadar.

A KSH adatai szerint a szállítás és raktározás 5,6 százalékkal járul hozzá a magyar GDP-hez, ezen belül a piacvezető 110 hazai vállalkozás hozzájárulása 1,5 százalék. A szakmai szervezetek számításai szerint egy gépkocsivezető után évente mintegy 4,2 millió forint a költségvetés adóbevétele,

a hiányzó 8-10 ezer fővel ez hozzávetőleg 32 milliárdos adóbevétel-kiesést jelent,

részletezte a szóvivő. De arra is felhívta a figyelmet, hogy ha sorfőhiány miatt áll egy jármű, az üzemanyagot sem vesz, útdíjat sem fizet.

Pedig megbízás az lenne, szögezte le a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének szóvivője, aki szerint az ágazati problémák előbb-utóbb a fogyasztói szintet is elérik. Ha a kapacitásigények nem kerülnek kielégítésre, akkor maga az ellátási lánc kezd, hanem is összeomlani, de hogy lassulni, az egészen biztos – fogalmazott Árvay Tivadar –, tehát

bizonyos termékek, bizonyos időszakokban nagy késésekkel fognak megérkezni az üzletekbe, raktárakba, az olyan helyszínekre, ahova megrendelték őket.

Az érdekképviseletek szerint a munkaerőhiány mérséklése érdekében a gépjárművezető-képzést állami finanszírozás mellett be kellene építeni a felnőttképzési rendszerbe. A napi díjak emelése is az egyéb juttatások pedig a munkaerő elvándorlás gátolnák meg. Úgy vélik, béremelés, a szociális biztonság és a munkakörülmények javítása révén haza lehetne csábítani a külföldön dolgozó magyar gépkocsivezetőket.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az ellátási láncok és az állami bevételek is megérzik a sofőrhiányt
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást