Nyitókép: wenbin/Getty Images

Véget vetett az európai energiaválságot mélyítő sztrájknak a norvég kormány

Infostart
2022. július 6. 07:48
A norvég kormány arra kötelezte a gázipari dolgozókat, akik az 5 százalék fölötti infláció miatt béremelést követlenek, hogy a vitájukat egy független testület előtt rendezzék aheylett, hogy rögtön beszüntetnék a munkát és ezzel Európa gázellátását sodornák veszélybe.

Közbelépett a norvég kormány, így egyelőre nem folytatódik a gázipari dolgozók sztrájkja – írja a Hvg.hu. A gáz- és olajtermelő cégek és a dolgozókat képviselő szakszervezet nem tudtak megállapodni a bérekben, ezért hétfő este több helyen leállt a munka, a hét folyamán pedig további leállásokkal fenyegettek. Szélsőséges esetben akár 56 százalékkal is csökkenhetett volna az ország gázexportja.

A norvég kormánynak azonban ilyenkor joga van beavatkozni, ők pedig éltek is a lehetőséggel. Az ottani törvény szerint a kormány azt rendelheti el, hogy a munkaadói szövetség és a szakszervezet vitája a bérekről egy független testület előtt folytatódjon.

A dolgozók az egyre nagyobb infláció miatt kérnek több bért – májusban már 5,7 százalékos volt az árak emelkedése, ez ott kimondottan magasnak, 33 éves rekordnak számít. A kormány azt közölte, hogy energiaválság idején, amikor a norvég gázon és olajon is múlik, hogy Európa mennyire tud függetlenedni az orosz energiától, nem lett volna jogos egy bérvita miatt leállítani a termelés ekkora részét.