Nyitókép: Pixabay

Brutális kenyérdrágulás: fontos dologra emlékeztet a pékszövetség

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2022. július 1. 20:00
Magyarországon 38,4 százalékkal emelkedett egy év alatt a kenyér ára, ami a második legnagyobb áremelkedés a környező országok rangsorában – derül ki az Mfor.hu gazdasági portál árösszehasonlító adataiból. A Magyar Pékszövetség elnökét kérdeztük.

Septe József szavai szerint a magyar sütőipar harapófogóban van a malomipar és a kereskedelem között, tehát az árakat nem maguktól generálják.

Mint kiemelte, nagy mértékben növekedtek az alapanyagköltségek – például a liszt esetében egy év alatt a 80-100 százalékos drágulás történt –, négy-ötszörösére emelkedtek az energiaárak, illetve jelentősen nőttek a munkabérek is, vagyis tekintélyes önköltségnövekedés történt. Ezek következménye pedig az, hogy a sütőipari vállalkozások a kereskedelem és a vásárolók felá felemelték a kenyér árát – magyarázta.

A Magyar Pékszövetség elnöke hangsúlyozta: a hazai sütőipari vállalkozások a túlélésért küzdenek,

arra törekszenek, hogy talpon maradjanak, nem pedig arra, hogy hatalmas profitot szakítsanak.

Ráadásul az sem mellékes, hogy a dolgozói bérigényeket ki tudják elégíteni – év közben is –, hiszen a tapasztalatok azt mutatják, hogy óriási a szakmunkáshiány, de a kisegítő személyzetnek is híján vannak, gondolva itt például a gépkocsivezetőkre vagy árukiadókra – emlékeztetett.

Ami a jövőt illeti, Septe József úgy véli, hogy mindaddig, amíg az alapanyagok, az energia és logisztika területén folytatódni fog a drágulás, nem lesz más választásuk, mint áthárítani a költségeket.

Az Mfor.hu cikke szerint Magyarországot egyébként csak Bulgária előzi meg, ahol csaknem 40 százalékkal drágult a kenyér.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Brutális kenyérdrágulás: fontos dologra emlékeztet a pékszövetség
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást