Nyitókép: filmfoto/Getty Images

Az autópályák a nemzetközi áruforgalomból "élnek"

Infostart
2022. május 11. 11:37
Az üzemeltetés fele bejön a 3,5 tonnánál nehezebb járművek közlekedéséből.

A sztrádák üzemeltetéséért járó, forintszázmilliárdokban mérhető díjat az e-útdíjból kell, hogy fizesse az állam, de az e-útdíjból ennél is sokkal több folyik be a kasszába, úgyhogy nincs gond, ráadásul a pénz többsége a nemzetközi teherforgalomból (a 3,5 tonnánál nehezebb járművek közlekedéséből) származik.

A koncesszió egyébként 35 éves, 1662 kilométernyi alaphálózatot kell fenntartani, üzemeltetni, karbantartani, de része a hálózatbővítési tevékenység elnyerése is; 381 kilométernyi kiegészítő úthálózat (M5, M6 bővítése) is benne van 2038 nyaráig - derül ki a Vg.hu cikkéből.

Pénz be és ki

Az összes tervezett koncesszori gyorsforgalmiút-fejlesztés megvalósulása után a koncessziót elnyert Themis 2048 kilométer hosszú útszakaszért fog felelni. Évente bruttó 122,17 milliárd forintot kap a cég az államtól.

2019-ben, tehát a koronavírus berobbanása előtti utolsó békeévben nettó 217,58, bruttó 276,32 milliárd forintot könyvelt el ezen a címen a NÚSZ, addig 2020-ban ez már nettó 219,1, bruttó 278,26 milliárdon állt meg. Ennél jóval markánsabb felfutást mutat a 2021-es év, amikor nettóban számolva szűk 250, bruttóban több mint 317 milliárd forinton teljesült az e-útdíj-bevétel. Az idei első három hónapban töretlen maradt a bővülés, és január és március között nettó 67,5, bruttó 85,71 milliárdot fizetett a cargo a magyarországi úthasználatért.