Nyitókép: estherpoon/Getty Images

Az árstop miatt egy vásárlói kört már nem szolgálnak ki valahol

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2022. május 11. 09:27
Rohamosan vásárolják föl az árstopos termékeket a kisboltosok, cukrászdák, vendéglősök a szupermarketekben és a diszkontokban, ezért van olyan áruházlánc, amelyik már nem engedi az ilyen célú vásárlásokat, hogy ne alakuljon ki áruhiány a boltokban – tudta meg a Portfolio. A részletekről Hornyák Józsefet, a gazdasági portál elemzőjét kérdeztük.

Hornyák József elmondása szerint egyre szigorúbb korlátozások vannak érvényben a magyarországi áruházláncokban. Ugyanis, míg a korábbi hónapokban csak mennyiségi korlátozások voltak érvényben, tehát azt határozták meg, hogy ki és mennyit vásárolhatott, ma már van olyan kiskereskedelmi lánc, amely egyáltalán nem szolgál ki nagykereskedőket, tehát számla ellenében.

A Portolio munkatársa emlékeztetett, hogy az áruházláncok polcain nyilván sokkal kedvezőbb áron lehet hozzájutni a tavaly októberi árszinten rögzített, tehát árstopos termékekhez, miközben a beszerzési- és alapanyagárak, illetve a globális élelmiszerárak nagyon nagy mértékben emelkedtek, így a kisboltok, vendéglők vagy cukrászdák beszállítóinak árai is sokkal magasabbak. Megjegyezte, hogy ha nem lenne árstop, akkor a befagyasztott árú termékek legalább 30 százalékkal drágábbak lennének a boltok polcain, ebből kifolyólag nemcsak a lakosságnak éri meg bemenni a láncokba és megvásárolni az érintett termékeket.

Abból a tekintetből, hogy ki a magánszemély, és ki a továbbértékesítő, nagyon egyszerű dolga van a cégeknek, hiszen előbbi csoportnak nem kell számlát kérnie arról, hogy mit vásároltak. Viszont

annak, aki a saját boltja polcaira szeretné kitenni és továbbértékesíteni a termékeket, bizony számlát kell kérnie

bizonyítandó a vásárlást – hívta fel a figyelmet a gazdasági portál elemzője. Ennek alapján tud tehát szűrni az adott kiskereskedelmi lánc, ami esetleg érvénybe léptette a korlátozást.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az árstop miatt egy vásárlói kört már nem szolgálnak ki
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást