Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

"Lépni kell" - Az infláció elviheti a béremelést

Infostart / InfoRádió - Kalapos Mihály
2022. május 3. 19:48
Szükség lehet az évközi korrekcióra – mondta az InfoRádiónak a Liga Szakszervezetek elnöke.

Mészáros Melinda kifejtette: sajnos minden bérfejlesztésnek komoly ellensége az infláció, pláne ha olyan jelentős mértékű az árak növekedése, mint amilyet 2021 végén és 2022-ben is tapasztalhattunk. Mint közölte, a Liga Szakszervezetekhez tartozó tagszervezetek esetében a minimálbér és a garantált bérminimum emelésén túl további bérfejlesztésekről tudtak megállapodni, de a szórás nagymértékű. Vagyis az idei bérfejlesztések mértéke 8 százaléktól egészen 20 százalékig terjed, ami az országos átlag körüli vagy azt meghaladó – tette hozzá.

A Liga elnöke arra is felhívta a figyelmet, hogy ágazatonként és munkáltatónként is nagyon komoly mértékűek az eltérések. Nagymértékben függ a bér attól, hogy milyen termelőtevékenységet folytatnak az adott munkáltatók, mennyire voltak kitettek a koronavírus-járványnak, illetve vannak kitéve a jelenleg is zajló háborús konfliktusnak – sorolta.

Mészáros Melinda tájékoztatása alapján viszont vannak olyan területek, amelyek esetében már most látható, hogy

szükség lesz évközi bértárgyalások lefolytatására, bérkorrekciók biztosítására a megnövekedett inflációhoz igazodva.

Alacsonyabb, 10 százalék körüli bérfejlesztésről jellemzően az állami szektor esetében lehet beszélni, ahol a munkáltatóra 3 évre szóló bérmegállapodás vonatkozott, és amely mérték letárgyalása korábban történt meg. Mészáros Melinda megjegyezte, hogy egyes területeken – például közlekedés, energiaipar – sikerült javítaniuk a kondíciókat, de ezek még így is az alacsonyabb mértékű emelési kategóriába tartoztak. A hiányszakmákban és a hiányterületeken természetesen lényegesen magasabb mértékű volt a bérnövekedés. 20 százalékos vagy azt meghaladó növekedés pedig ott volt tapasztalható, ahol a tavalyi évben az átlagosnál alacsonyabb volt a bérfejlesztés, aminek a kompenzációjára idén kerül sor – ismertette.

A Liga Szakszervezetek vezetője reálisnak tartja azt a megállapítást, mely szerint a munkavállalók közel 40 százaléka semmilyen fizetésemelésben nem részesült. Mészáros Melinda. mint fogalmazott, itt látja a fontosságát és a megnövekedett szerepét éppen a szakszervezeteknek. Azokon a területeken, ahol ugyanis az érdekképviseletek, szakszervezetek működnek, mindenhol lefolytatták az erre az évre vonatkozó bértárgyalásokat, immár hagyományosan, és meg tudtak állapodni a munkáltatokkal, aminek köszönhetően a munkavállalók komolyabb bérfejlesztésben részesültek.

„Én is kapok visszajelzéseket olyan munkahelyekről, ahol nem működnek szakszervezetek, és bizony nem volt bértárgyalás, így nem történt meg a munkavállalók bérrendezése” – jegyezte meg.

A Liga elnöke szerint komoly problémát jelenthet a munkavállalók számára az is, hogy a bérek tárgyalása során az éves átlagos inflációs mértéket, illetve várakozást veszik figyelembe. Így például a tavalyi évi minimálbér-tárgyalás során – a kezdő időpontban – még

3,4 százalékos inflációs várakozásról tárgyaltak 2022-re, de ma már 10 százalékot meghaladó mértékről is beszélhetünk

– mutatott rá. A szakszervezeti vezető éppen ezért tartja szükségesnek a korrekciókat vagy a kompenzációs összegek biztosítását.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Szükséges lépni: az infláció elviheti a béremeléseket
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást