Nyitókép: ZoltanGabor/Getty Images

Sírhatunk a jól költő orosz turisták után

Infostart / InfoRádió - Ignáth Márk
2022. április 19. 11:04
Magyarország megsínyli gazdaságilag az orosz turisták elmaradását, akik fejenként akár egymillió forintot is elköltöttek itt tartózkodásuk alatt – mondta az Inforádió Világszám című utazási magazinjának szerkesztő-műsorvezetője.

A szomszédunkban zajló háborús konfliktus – rengeteg borzalmas hatása mellett – az idegenforgalmat is negatívan érinti. Budapest, de összességében az egész ország turizmusa – a bevételeket és a vendégek arányát illetően is – meg fogja sínyleni az orosz turisták elmaradását, pedig ők a pandémia miatti hosszú bezárkózás után épp kezdtek visszatérni a magyar fővárosba is, arányuk a 7. legnagyobb volt – kezdte Kiss Róbert Richard turisztikai szakértő.

Az orosz turisták körében Budapest volt a legnépszerűbb, és Hévíz követte a listán, utóbbi város vendégforgalmának mintegy egynegyedét adták már az utóbbi években az oroszok. De Hajdúszoboszló és Sárvár is kedvelt úti célpontnak számított, vagyis egyértelműen a gyógyászati és egészségügyi kezelések, illetve a wellness miatt keresték fel hazánkat – tette hozzá a Világszám magazin szerkesztő-műsorvezetője.

A szakértő, érzékeltetve a kiesés mértékét, hozzátette:

egy orosz turista költése akár az 1 millió forintot is elérhette korábban, szemben például egy magyar turistával Horvátországban, aki nagyjából 200 ezer forintot költ.

De átlagban is elérte a költésük a 300 ezer forintot, úgy, hogy ebbe beleértendők azok is, akik csak egy éjszakát töltöttek Budapesten mondjuk egy európai körutazás alkalmával. „Olyan sokat költenek, hogy még a viszonylag rövid tartózkodású vendégsereg sem tudja lehúzni az átlagot, és az mindenképpen a jó költő turisták közzé teszi az oroszokat – a japánokkal együtt, akik szintén meglehetősen sokat költenek” – jegyezte meg Kiss Róbert Richard.

Az orosz turisták egyébként személyükben nincsenek kitiltva az Európai Unióból, egyszerűen a légtérzár, illetve a pillanatnyi helyzett miatt nem érkeznek. Törökországba és Egyiptomba utaznak, messzebbre, mondjuk Thaiföldre, a Maldív-szigetekre vagy Kubába viszont nem. A szakember megjegyezte, Európában például Velence és Barcelona is látogatott volt az orosz turisták által, de számarányuk és költésük nem volt olyan jelentős, hogy komoly gondot jelentsen a hiányuk.

Kiss Róbert Richard szerint azzal nem igazán lehet mit kezdeni, hogy sok tengerentúli utazást mondanak le, mert úgy hiszik, hogy a háború hazánkat is közvetlen érinti. De köszönhetően a pandémia utáni nyitásnak, örülhetünk a megjelenő cseh, osztrák, szlovák és német turistáknak, bár rekordév a külföldiek esetében nem valószínű. Ugyanakkor a belföldi turizmus a tavalyi évet is túlszárnyalhatja – tett hozzá.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Sírhatunk a jól költő orosz turisták után
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást