Nyitókép: stefanamer/Getty Images

Meg is lett az üzemanyag-turizmus eredménye

Infostart
2022. április 19. 10:52
Az első negyedévben a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) tagvállalatainak kiskereskedelmi benzinforgalma 29,5, a gázolajé 36,7 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakihoz képest, 382,75 millió, illetve 712,48 millió literre - írta a Világgazdaság kedden a szövetség adatai alapján.

A lap megjegyzi, hogy bár hosszú idő után 2021 első negyedévében esett a forgalom, még az alacsony bázis figyelmen kívül hagyásával is 20 százalék körül nőtt az eladott mennyiség a hosszú távú trendek alapján.

A vizsgált három hónapban erősen átrendeződött az értékesítés szerkezete a normál termékek javára. Míg ugyanis az ársapka tavaly november 15-i bevezetése óta a normál minőség maximált hatósági ára literenként 480 forint, addig

a prémium üzemanyagért piaci árat kell fizetni, ami a benzin esetében most a 690 forintot, a gázolajnál a 790 forintot közelíti.

Emiatt az első negyedévben a 95-ös benzin eladása 40 százalékkal nőtt, míg a prémiumé 12 százalékkal csökkent.

A dízel esetében a normál minőségből 43 százalékkal fogyott több, mint egy éve, prémiumból viszont 2 százalékkal kevesebb. Kissé az is növelte a gázolajforgalmat, hogy az addig a nagykereskedelemben jelentkező kereslet egy része átpártolt a kiskereskedelemhez, ahol olcsóbban lehetett tankolni, amíg a szabályozás március 12-én be nem zárta ezt a kiskaput - jegyzi meg a lap.

A MÁSZ főtitkára szerint az eladások első negyedévi felfutása mögött az erős üzemanyag-turizmus áll - írta a Világgazdaság.