Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Indiai sofőröket kénytelen bevetni a legnagyobb magyar fuvarozó

Infostart
2022. március 30. 19:07
A közúti szállítmányozás legnagyobb problémája az egyre nagyobb sofőrhiány.

Indiai munkavállalókkal, 80 sofőrrel és 2 diszpécserrel egészíti ki munkavállalói táborát a Waberer’s International Nyrt., az új kollégák már áprilisban érkeznek, nyártól páros, szeptembertől pedig önálló fuvarokat is bonyolíthatnak – írja a Portfolio.

Magyarországon, illetve Európában sem a vállalatok, sem az érdekképviseletek nem értek el átütő sikert annak érdekében, hogy a kamionos szakmát megfelelő rangra tudják emelni, és a fiatalok között is népszerűbbé válhasson, így biztosított legyen az utánpótlás. A kiöregedő gépjárművezetői társadalom, az ennek következtében is nagyarányú pályaelhagyás mellett a kereslet folyamatosan nő a szállítás iránt, évről évre közel két számjegyű a növekedés a piacon.

A Waberer’s csoport továbbra is alapvetően a magyar és a régiós gépkocsivezetőkre számít, az állomány döntő többségét magyarok teszik ki. Viszont a vállalat növekedésének elég komoly korlátja, hogy nem tudunk kellő számú járművezetőt pótolni a régióban. A cég próbált keresni olyan területeket, munkaerőpiacokat, ahol hosszabb távra tud tervezni, ezért kezdett el az indiai gépjárművezetőkkel dolgozni.

Ahhoz, hogy egy harmadik országbeli munkavállaló az EU-n belül fuvarozási tevékenységet végezhessen, ugyanazokat a jogosultságokat kell megszereznie, ugyanazokat az engedélyeket kell kiváltania, mint egy magyar jelentkezőnek. Pályaalkalmassági vizsgálaton kell átesni, illetve kell egy olyan vezetői engedély, amelyet Magyarország is elismer. A vizsgálaton háromféle minősítés szerezhető: alkalmas, korlátozott ideig alkalmas, illetve nem alkalmas besorolás – igaz, utóbbi esetben van lehetőség újbóli vizsgálatra.

A nemzetközi fuvarozás személyi állománya is egyre nemzetközibbé vált az utóbbi években, a jelenség tehát nem számít újnak. A folyamatok hátterében nem a bérezési megfontolások, hanem a szűkös munkaerőpiac és a nagyarányú kereslet ellentmondása feszül. Egyre több esetben foglalkoztatnak külföldi, szinte minden esetben harmadik országos munkavállalókat a magyar vállalkozások – mondta el Árvay Tivadar, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének (MKFE) kommunikációs menedzsere.

Az ukrán háború miatt Magyarországon eltűnt ukrán gépkocsivezetők hirtelen nagyon mély űrt hagytak maguk után, őket is valamilyen módon pótolni kell

– tette hozzá.

"A külföldi munkavállalók nem magyar dolgozók elől veszik el a kenyeret, hiszen ma is több tízezer olyan aktív korú magyar munkavállaló van, aki beülhetne a volán mögé akár azonnal, mégsem teszi. Van megfelelő jogosítványuk, sőt tachográfkártyájuk vagy GKI-vizsgájuk is, ám ennek ellenére nem mennek el kamiont vezetni. Ennek számos oka lehet, ám vélhetően a munkakörülmények, a családtól távol töltött idő negatív hatása játszik közre, amelyet nem pótol a bérezés” – mondta. A hazai sofőrtársadalom aktív tagjainak 40 százaléka is 50 évnél idősebb, mintegy 10-12 százaléka pedig 60 éves is elmúlt.