Nyitókép: MTI/Mészáros János

Varga Mihály: Magyarország sebességet váltott

Infostart / MTI
2022. február 22. 16:38
A pénzügyminiszter az M4-es 27 km-es átadásán összegezte az elmúlt 12 úthálózat-fejlesztéseit.

Magyarország 2010 óta minden tekintetben, így a közúthálózat fejlesztésében és a gyorsforgalmi úthálózat kiépítésében is sebességet váltott – jelentette ki a pénzügyminiszter az M4 gyorsforgalmi út Abony és Törökszentmiklós közötti szakaszának átadó ünnepségén.

Varga Mihály a nettó 125 milliárd forint hazai forrásból megvalósult, több mint 27 kilométeres, kétszer kétsávos autóút szolnoki pihenőhelyén tartott eseményen kiemelte:

  • a 2010-ben még kevesebb mint 1300 kilométeres gyorsforgalmi úthálózat hossza
  • mára meghaladja az 1900 kilométert.

Az elmúlt három évben évente több mint 100 kilométer új autópálya és autóút épült, melyre az útprogram keretében összesen 3600 milliárd forintot fordított a kormány, döntő részben hazai forrásból – tette hozzá.

A kétszer kétsávos, több mint 27 kilométeres autóút nettó 125 milliárd forint hazai forrásból valósult meg. MTI/Mészáros János

Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) útfejlesztési igazgatója a beruházás műszaki tartalmát ismertetve elmondta: az új autóút-szakaszon

  • 27 külön szintű átvezetést biztosító műtárgy,
  • 4 külön szintű csomópont,
  • 2 pihenőhely,
  • egy 168 méteres Zagyva-híd,
  • egy 110 méteres Millér-híd,
  • egy 415 méter hosszú a Tisza ártere felett, továbbá
  • egy 758 méter hosszú, a folyó felett átívelő híd

épült.

Balról jobbra: Pántya József, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF Zrt.) útfejlesztési igazgatója, Földi László (Fidesz-KDNP), Pest megye 12-es számú, ceglédi székhelyű választókerületének jelenlegi országgyűlési képviselője és kormánypárti képviselő-jelöltje, Varga Mihály pénzügyminiszter, Herczeg Zsolt (Fidesz-KDNP), Jász-Nagykun-Szolnok megye 4-es számú, törökszentmiklósi székhelyű választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje, Mezőtúr polgármestere, Szalay Ferenc (Fidesz-KDNP), Szolnok polgármestere, Pócs János, Jász-Nagykun-Szolnok megye 2-es számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője, F. Kovács Sándor, a megye 3-as számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője, Varga Antal, a Duna Aszfalt Zrt. igazgatósági tagja és Tóth Sándor, a Colas Út Zrt. vezérigazgatója MTI/Mészáros János

Utóbbi súlya meghaladja a 8300 tonnát, 148 méteres medernyílása rekordnak számít Magyarországon – tette hozzá. Közlése szerint a kivitelezés során

  • 7 millió köbméter töltésanyagot,
  • 150 ezer köbméter betonalapot és hasonló mennyiségű aszfaltot építettek be. Emellett
  • 9 kilométernyi kapcsolódó útszakaszt is

átépítettek, felújítottak.