Nyitókép: gorodenkoff,/Getty Images

Árstop: ilyen formában kell tájékoztatni a vásárlókat – képek

Infostart
2022. január 27. 09:48
A cégeknek a honlapjukon is fel kell tüntetniük, hogy államilag korlátozott árú termékeket árusítanak.

Amit a Kormányzati Tájékoztatási Központ szerda este jelzett, az valamivel később Rogán Antal miniszterelnöki kabinetfőnök miniszteri rendeleteként meg is jelent: a boltokban a kormány által megszabott tájékoztató táblákat kell kitenni az árstopról jövő keddtől – hívja fel a figyelmet a Hvg.hu.

A Magyar Közlőnyben megfogalmazottak alapján a „hipermarket, nagyméretű szupermarket, szupermarket, diszkont és a diszkont területi minimumánál kisebb, de bruttó 200 m2-nél nagyobb alapterületű” üzletben a közzétett három minta (lásd alább) közül az elsőt kell alkalmazni, mégpedig „az üzlet vásárlók által használható összes bejáratánál, az üzletben szokásosan használt információs táblákkal megegyező méretű, de legalább 297×420 milliméter nagyságú (A3) méretben, jól láthatóan”. Az ennél kisebb, illetve a kereskedelmi törvény hatálya alá nem tartozó boltok üzemeltetői választhatnak a háromféle minta közül, és náluk elég a legalább 210×297 milliméter nagyságú (A4) méret.

A rendelet arra is kitért, hogy a honlappal rendelkező cégek teendőire is, ideértve azokat, amik csak online árusítással foglalkoznak: nekik az első mintát kell kitenniük a nyitó felületen jól látható méretben.

Az arculati kézikönyv részletei itt tekinthető meg.

Az árszabályozás az alábbi alapvető élelmiszerekre terjed ki:

  • kristálycukor
  • búzafinomliszt (BL 55)
  • finomított napraforgó-étolaj
  • házi sertéscomb
  • csirkemell, csirke far-hát, csirkehát, csirkefar, csirkeszárnyvég
  • ultramagas hőmérsékleten hőkezelt, 2,8% zsírtartalmú tehéntej