Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Havi hétszer módosította a kormány a költségvetést rendeletekkel tavaly

Infostart
2022. január 18. 16:30
Összesen 85-ször írták fölül a tervet. A települések közül Karcag kapta a legnagyobb emelést, végül 4,4 milliárddal több állami pénzt költhetett el a város, mint ami a Parlament által elfogadott büdzsében szerepel.

Összesen 85 alkalommal jelent meg 2021-ben olyan Magyar Közlöny, amelyben a kormány egy egyszerű határozattal átírta a költségvetést, összesen 3354 milliárd forintot csoportosított így át – írja összeállításában a hvg.hu.

A lap emlékeztet, hogy a 2021-es költségvetést már 2020. július 3-án megszavazták, 2021. január 1-jén hatályba lépett, január 5-én, az év második munkanapján átírták egy kormányhatározattal. 2021-ben átlagosan 4 nap 7 óránként történt ilyen. Egyszer, május 26-án bevitték a parlament elé a büdzsé átírását, ezt leszámítva 85 alkalommal mindig parlamenti vita nélkül módosított a kormány.

A büdzsé kiadási főösszege 25 052 milliárd forint volt, ennek majdnem a hetedét, 3354 milliárd forintot mozgatott meg a kormány ezzel a 85 alkalommal.

A lap felhívja a figyelmet, hogy december 20-a és 24-e között minden egyes napon volt egy módosítás, a leghosszabb idő, amíg nem nyúltak a büdzséhez, 12 nap volt, április 17. és 28. között.

A pénzek átcsoportosításának főbb módjai a következők:

  • 366 milliárd forintot vettek ki a Központi Maradványelszámolási Alapból
  • 108 milliárdot pedig a Miniszterelnöki Kabinetiroda alá tartozó központi tartalékból
  • 1350 milliárd forintot a Gazdaságvédelmi, illetve a májusi átnevezése után a Gazdaság-újraindítási Alapból,
  • 320 milliárdot az Egészségbiztosítási és Járvány Elleni Védekezési Alapból.

Ez a két alap szolgálja nevében azt, hogy a kormány gyorsan tudjon reagálni a járvány és a válság okozta kihívásokra.

Minden mást a „hagyományos” költségvetés-módosítási úton csoportosították át, azaz a büdzsé egyik fejezetéből elvették és áttették egy másikba.

A cikk részletekbe menően, táblázatokkal ábrázolva ismerteti, hogy honnan hova tett át forrást a kormány rendeletekkel. Ebből kiderül egyebek mellett, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium 411 milliárd forinttal többel gazdálkodhatott, mint ahogy tervezték. A legtöbb pluszpénzt a felsőoktatásra, valamint a közlekedésfejlesztésre költötték, és ez volt az a tárca, amely még spórolt is a saját működtetésének költségein. A települések közül pedig Karcag jutott a legtöbb pluszpénzhez, 4,4 milliárdhoz.