Nyitókép: Suriyapong Thongsawang/Getty Images

Lélegzetvételnyi könnyebbség a szállítási láncokban

Infostart
2021. november 23. 07:26
A szállítmányozási, gyártási és kiskereskedelmi szakemberek szerint csak a jövő év második felében tér vissza a világkereskedelem a megszokott kerékvágásba.

Ázsiából kedvező hírek érkeztek az elmúlt időben, ugyanis a fő gyártóbázisokon elindult a termelés, enyhült az energiahiány, és a kikötői korlátozások szorítása is oldódik. Ennek ellenére a közgazdászok szerint az erős kereslet, a nyugati kikötők túltelítettsége és a megemelkedett fuvardíjak továbbra is gátolják a fellendülést – idézi a Világgazdaság a The Wall Street Journalt.

Az Egyesült Államok egyik legnagyobb kikötőjében, a Los angeles-i Long Beachen november 19-én 71 konténerhajó horgonyzott kirakodásra várva, míg néhány nappal korábban még 86.

Kedvező fejleményekről számolt be a Held Bereederungs GmbH & Co. KG társtulajdonosa is. Jan Held szerint míg hajói nemrég akár egy hónapot is várakoztak a kikötés előtt Ázsiában, mára már közel sem kell ennyi kieső idővel számolni. Úgy véli azonban, hogy

a teljes helyreállás csak a koronavírus eltűnésével képzelhető el, ami szerinte nem fog egyhamar bekövetkezni.

A kereskedelem további felpörgését segíti az is, hogy két év óta a legnagyobb mértékben, több, mint negyedével csökkentek a Csendes-óceánon átnyúló fuvarok díjai is. Ennek hátterében az állhat, hogy az amerikai kiskereskedelmi szektor képviselői korábban kapcsoltak, és jóval az ünnepi időszak előtt feltöltötték készleteiket.

Másképpen látja a helyzetet a Mindful Drinking Company Ltd. társalapítója. Christine Humphreys szerint cseppet sem enyhült az ellátási káosz, ugyanis a cég a legforgalmasabb időszakra, karácsonyra mindössze a megrendelt készletei felét kapta meg, ugyanis a megszokott két hét helyett most jellemzően hat hét alatt érkeznek meg a konténerek Németországból az Egyesült Királyságba.