Nyitókép: anyaberkut/Getty Images

Történelmi mélyponton járt a forint, újabb MNB-lépés jöhet

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2021. november 22. 13:38
Nincs könnyű helyzetben a jegybank, nemzetközi tényezők gyengítik a forintot a múlt heti kamatemelések ellenére is.

Hétfőn is folytatódott a forint múlt héten kezdődött gyengülése, így hamar új történelmi mélypontra, 370 forintra esett a magyar deviza az euróval szemben. A legutóbbi mélypont 2020 áprilisában volt, a koronavírus válság kitörésekor.

Beke Károly, a Portfolio elemzője felidézte: hétfő délelőtt 370 felett is járt az euró-forint jegyzés, a csúcs 370 forint 23 fillér volt - ez most az új történelmi forint mélypont, korábban sosem volt ilyen gyenge a magyar deviza. Utoljára 2020 áprilisában, a koronavírus világjárvány kitörésekor gyengült 370 közelébe forint, most azonban sikerült ezt is megdöntenie.

Úgy tűnik, hogy a forint gyengülése az MNB kamatemelései ellenére folytatódott - igaz, jelenleg elsősorban a nemzetközi hatások gyengítik a forintot - mutatott rá Beke Károly. A feltörekvő piacokon ugyanis kialakult egy elég intenzív kockázatkerülés, ez hátráltatja a forintot, és ez a dollár erősödésében is lecsapódik. A folyamat okai: egyrészt az amerikai jegybank, a FED várhatóan hamarabb fog kamatot emelni, mint az Európai Központi Bank, ami már önmagában erősítette a dollárt. Emellett a múlt héten a török lírával kapcsolatos bizonytalanságok is rányomták a bélyegüket a feltörekvő piacokra. (A forint nincs közvetlen kapcsolatban a török lírával, minthogy a magyar és a török gazdaság között viszonylag kicsi a közvetlen kapcsolat, ám a hangulaton keresztül ez meglátszott a forint árfolyamán is.)

Vannak más számottevő nemzetközi tényezők, például az, hogy a legfrissebb hírek szerint az Európai Bizottság hamarosan elindítja a jogállamisági eljárást Magyarország és Lengyelország ellen szintén, ami rossz hír a forint számára. Mindemellett a járványhelyzet sem segít, a folyamatosan érkező egyre rosszabb járványadatok miatt sokan már attól tartanak, hogy a negyedik hullámnak is fájdalmas gazdasági következményei lesznek, gyárakat, üzemeket kell esetleg ideiglenesen leállítani, további korlátozásokat kell bevezetni, ami a magyar gazdaság szempontjából rossz hír lenne - mondta az elemző.

Ez utóbbi természetesen nem csak itthon van így, nem csak a forint gyengült az elmúlt napokban, hetekben. Például a lengyel zloty még nagyobb mértékben gyengült, mint a forint, miközben a lengyel jegybank egy elég demonstratív és meglepő 75 bázispontos kamatemelést hajtott végre november elején. Ebből is látszik az, hogy nem minden a kamatemelés, egy erőteljes is meglepő kamatemelés mellett is tudott gyengülni a zloty - hangsúlyozta Beke Károly.

Arra a kérdésre, hogy a forint mélypontjára válaszul milyen lépések várhatók itthon, a Portfolio elemzője elmondta: arra számítanak, hogy a csütörtöki tenderen tovább emeli majd az egyhetes betét irányadó kamatát a Magyar Nemzeti Bank - mint ismert, korábban már elmondták, hogy ezzel fognak reagálni a pénz- és árupiaci kilengésekre és feszültségekre, és a forint ráfolyama is ilyen kilengésnek tekinthető. Kérdés, hogy mekkora emelés lesz és a léés mennyire lesz meggyőző a piac számára.

"Azt gondolom, hogy a jelenlegi nemzetközi hangulatban nehéz lenne erőteljesen visszafordítani a forintot erősödésbe, hiszen láthattuk azt, hogy a múlt heti kamatemelések sem tudtak jelentős hatást kifejteni. Jelenleg inkább az lehet a jegybak célja, hogy egy picit megpróbálja megnyugtatni a piacot és elérni, hogy forint ne szakadjon el a többi feltörekvő piaci, illetve kelet- közép-európai devizától. Aztán pedig, amikor javulmajd esetleg a nemzetközi hangulat, akkor számíthatunk érdemi forinterősödésre" - fejtette ki.

Frissítés: Hétfő délután öt óra előtt nem sokkal újra áttörte a korábban még sosem látott szintet és 370,2-ig gyengült a forint. A dollár idei mélypontján, 329,17-en állt ekkor, míg svájci frank ugyancsak történelmi mélyponton, 353,3 forinton állt.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Forint - történelmi mélypont
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást