Nyitókép: MTI/EPA/Martin Divisek

Ideje felkészülni: az ünnepekre üdítőből, mirelit ételből és kütyükből is hiány lehet

Infostart
2021. október 14. 19:50
Energiakrízis, dráguló szállítás, országok közötti viták: úgy fest, év végére világszerte hiány lehet olyan árukból, amelyekre a karácsonyi asztalnál, a fa alatt vagy épp díszítés közben magától értetődőként gondoltunk eddig.

Konténerhiány, árvíz, lezárások a koronavírus miatt: a globális ellátási lánc teherhajózási ága számtalan csapástól tépázva korántsincs abban a formában, ami egy zavartalan ünnepi szezonhoz szükség lenne. Mindezt tetőzi a kínai energiaválság, valamint az az aggasztó tény, hogy egyre több teherhajó várakozik a kínai kikötők előtt – az energiahiányból fakadóan könnyen lehet, hogy az ország a korábbinál sokkal kisebb kapacitással tudja fogadni az árukra váró monstrumokat. A pandémia előtti szinthez képest szinte megháromszorozódott a várakozó hajók egyhetes átlaga, 82 helyett 206 hajóra.

A vietnámi gyárak leállása, ahová sok cég az amerikai-kínai kereskedelmi vita közepette áthelyezte a gyártást, szintén sok termék elkészültét érintette. A CNBC összefoglalta, mire számítsunk a kedvezőtlen folyamatok eredményeként.

Energiaválság

Kínában az energiaválság tagadhatatlanul komoly fennakadásokat okozott: sok helyen leállásra kényszerültek a gyárak a kötelezően elrendelt áramszünetek miatt, miközben Európában is nagy a gázhiány. Elemzők szerint ezek az események egy időben való megjelenése komoly gondot jelenthet.

A gyárak vagy leálltak, vagy csökkentett termeléssel üzemelnek

– ez leginkább a fogyasztókra ró terheket a magasabb árak képében.

Amire számíthatunk:

  • élelmiszerhiány: a nagy műtrágyagyárak a növekvő költségek miatt visszafogták a termelést, így a gazdák nem tudnak elegendő élelmiszert előállítani,
  • szénsavas üdítőitalok, szárazjég és csomagolt élelmiszerek hiánya a műtrágyakészítés melléktermékének, a szén-dioxid hiánya miatt,
  • kütyük és játékok hiánya: a kínai gyártás zavarai még az iPhone-ok elérhetőségére is kihatnak,
  • karácsonyi dekorációk csökkenő elérhetősége.

A koronavírus hatása

A Dél-Kelet-Ázsiában tapasztalható gyárbezárások és munkaerőhiány a koronavírus-járvány következménye, ami főleg Vietnámban jelent nagy érvágást.

A Nike és az Under Armour egyaránt nagy mértékben számít az itteni gyártásra,

így bajba kerülhetnek.

Amire számíthatunk:

  • csökken a sportcipők és a sportruházat elérhetősége: Vietnámban rengeteget gyártanak a szegmens termékeiből, csak cipőből évi 100-150 millió pár készül itt,
  • az autógyártás további nehézségei: a chipgyártás egyik központjának gyárleállásai az egész ágazatot érintik,
  • de játékok és egyéb ruházat terén is lehet hiány az ázsiai helyzetből kifolyólag.

Közeledik a tél

A kialakult helyzeten javítani biztosan nem fog, hogy hamarosan itt a tél, amikor is minden évben megnő a gázigény. Az, hogy ebbe a szezonba már eleve gázhiánnyal, illetve bizonyos áruk iránti megnövekedett kereslettel lépünk be, biztosan tovább mélyíti majd ezt a krízist.