Nyitókép: Unsplash.com

Három nagy fékkel küzd az építőipar

Infostart
2021. szeptember 10. 10:54
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége mérte fel az iparág helyzetét.

A beszerzési nehézségek, az építőanyagárak növekedése és a szakemberhiány fékezi leginkább az építőipart. Az alvállalkozói díjtételek, a saját tevékenységek, valamint az alapanyagárak is tovább nőttek - derült ki az ÉVOSZ által az építőipari vállalkozások körében készített friss felmérésből.

Az árváltozások következtében a legtöbb esetben nem lehet a korábbi vállalási árakon a kivitelezéseket megvalósítani. A kivitelezés alatt lévő létesítmények többségénél a megrendelő és kivitelező csak kompromisszumokkal tudja a piaci áremelkedéseket korrektül kezelni. Sok esetben szükségessé vált a szerződések módosítása, amit az árak korrekciójával, a műszaki tartalom megváltoztatásával vagy a feladatok részleges időbeli átütemezésével valósítottak meg.

Koji László, az ÉVOSZ elnöke a közlemény szerint hangsúlyozta: Habár az év első felében tapasztalt drasztikus árváltozások mértéke mára csökkenni látszik, részben a kormányzati intézkedések hatására,

2021 év vége előtt nem lehet arra számítani, hogy a visszatérhetünk az év eleji árakhoz.

Budapesten a 2021. I. félévi építőanyag-árak és a szolgáltatások díja kisebb mértékben emelkedett, mint vidéken, ez a különbség a második félévben a várakozások szerint kiegyenlítődik.

A cégek nettó árbevételei az előző évhez képest jobban csökkentek a budapestiek körében, mint az ország többi területén működő vállalkozásnál. Országosan átlagosan 6 százalékkal emelkedett az ágazatban működők árbevétele. A többségnél, 74 százaléknál 2021-ben tavalyhoz képest a nettó árbevétel növekedésével számolnak.

Az árbevétel csökkenéséről elsősorban a budapesti vállalkozások számoltak be, nekik viszont az árbevétel-arányos jövedelmezőségük magasabb szintet képvisel. A jövedelmezőség az idei évben a válaszadók közel felénél várhatóan nem fog javulni, sőt a fővárosiak inkább a jövedelmezőség csökkenésére számítanak.

Forrás: ÉVOSZ

A felmérés eredménye jól tükrözi, hogy a kivitelezők az áremelkedés meghatározó részét nem tudták érvényesíteni vállalási áraikban, azokat kénytelenek a nyereség rovására elkönyvelni. Az alacsony jövedelmezőségi szint egyébként is a piaci szereplők közül főleg a kivitelezőknél tapasztalható, 10% feletti értékről inkább az építőanyag-gyártók és -kereskedők számolták be. „A válaszadók a tevékenységüket akadályozó tényezőként elsősorban az építőanyagok árának nem várt mértékű emelkedését, és az európai szinten is tapasztalható beszerzési nehézségeket említették az évek óta jelen lévő szakmunkáshiánnyal együtt.” – tette hozzá az ÉVOSZ elnöke.

Forrás: ÉVOSZ

A vállalkozások az év hátralévő részében az építőanyag-árak megtapasztalt nagy mértékű emelkedésének megtorpanásában bíznak - minden vizsgált termék és szolgáltatás tekintetében. A magas szinten mozgó építési kereslet megfelelő minőségű kielégítéséhez fontos tényező a kiegyensúlyozott, kiszámítható építőanyag-piac, mely a közeljövőben remélhetőleg a régi mederbe kerül. Ehhez szükséges lépés az import áruk arányának csökkentése, illetve az szükséges import szomszédos, közeli országokból történő biztosítása.