Nyitókép: MTI/Komka Péter

Feltűnően jól lehet keresni pékárusként

Infostart
2021. július 2. 05:40
A kisboltok körében is sokasodnak a hirdetések, hasonló a helyzet, mint a járvány előtt.

A friss statisztika szerint 2021 áprilisában 146 ezer eladó, pénztáros, árufeltöltő, raktáros dolgozott a boltokban (a legalább ötfős vállalkozások körében).

A kisebb boltok álláshirdetéseit böngészve szembetűnő, hogy a legtöbb eladót, pénztárost, árufeltöltőt a fővárosban keresik. Ez korábban is így volt, azzal, hogy a nyugati országrészben sem volt könnyű eladót találni – írja a Blokkk.com.

A cikk szerint jól tükrözi a járványhelyzet munkaerőpiacát az a hirdetés, amelyben felkérik az álláskeresőt, hogy kizárólag csak akkor jelentkezzen, ha hosszú távú együttműködésben gondolkozik és nem egy átmeneti megoldást keres, amíg újra el tud helyezkedni a saját szakmájában.

Verseny is van a munkaerőpiacon, ezért is szembetűnő, hogy Székesfehérváron két benzinkút közül az egyik 195, a másik 265 ezer forintot kínál az álláshirdetésében. Feltehetően a valóságban végül azért kisebb lehet a végső különbség – jegyzi meg a lap.

A friss statisztika szerint 2021 áprilisában a boltokban a fizikai dolgozók havi bruttó átlagkeresete 293 ezer volt (teljes munkaidő után) – a mutatóban a legnagyobb láncok is benne vannak. Vagyis ehhez is lehet méricskélni a jellemzőnek talált kisboltos kereseti lehetőségeket – teszi hozzá a Blokkk.com, amely szerint a legfontosabb, hogy a munkaerő keresésben a kisboltoknak is csipkedniük kell magukat.

Bár a legtöbben nem árulják el a hirdetésben, hogy „mennyi is az annyi”, legfeljebb azt jelzik, hogy versenyképes javadalmazást kínálnak, akadnak kivételek (jelölés nélkül - bruttó kereset):

eladó szexshop, Budapest 250 ezer forint nettó
eladó dohánybolt Budapest 1200 forint/óra nettó + jatt
eladó vas-műszaki bolt, Nyíregyháza 250 ezer forint nettó
hentes Csömör 80 ezer forint heti nettó
eladó pékség, Budapest 350 ezer forint
eladó élelmiszerbolt, Budapest 360 ezer forint
eladó ruházati bolt, Balatonlelle 1000 forint/óra
eladó használt műszaki cikk, Budapest 225 ezer forint
eladó állateledel bolt, Érd 229 ezer forint
eladó pékárubolt, Budapest 285 ezer forint
eladó élelmiszerbolt, Budapest 1200 forint/óra +jatt
eladó, árufeltöltő élelmiszerbolt, Törökbálint 280 ezer forint
eladó pénztáros pékáru bolt, Budapest 17 ezer forint/nap
eladó benzinkút, Szigetszentmiklós 250 ezer forint
eladó autóalkatrész, Veszprém 230 ezer forint
eladó élelmiszerbolt, Debrecen 220 ezer forint
eladó élelmiszerbolt, Gyál 240 ezer forint
eladó pékáru, Debrecen 190 ezer forint