Bő félszáz mérnök lett mester

Infostart
2021. június 18. 18:25
Ötvennyolc mérnök szerezte meg a legkorszerűbb beruházáslebonyolítói ismereteket a Magyar Mérnöki Kamara által a Magyar Építész Kamarával, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségével, a Magyar Projektmenedzsment Szövetséggel, az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.-vel, valamint a Magyar Tanácsadó Mérnökök és Építészek Szövetségével közösen szervezett harmadik Beruházáslebonyolítói Mesteriskolában – írja közleményében a Magyar Mérnöki Kamara.

A 2021. januárban indult 3 hónapos, 96 tanórás képzést – a járványhelyzet miatt – ezúttal a világhálón keresztül követhették a szakmájukban már gyakorlatot szerzett hallgatók. A képzésre az építésgazdaság meghatározó vállalkozásai is elküldték munkatársaikat, így többek között részt vettek a Grabarics cégcsoport, és a CÉH munkatársai is. A mesteriskolának most előszőr már Ausztriából is volt hallgatója, ráadásul egyház képviselőjeként. A képzés során 56 előadó az előkészítéstől az üzemeltetésig mutatta be a beruházáslebonyolítás teljes folyamatát. A szakma elismert képviselői és szakértői esettanulmányok segítségével olyan szakmai részletekről is beszéltek, mint például a beruházási kódex fontossága, az EU-finanszírozás részletkérdései, a közbeszerzési folyamat nehézségei. Az előadásokban több szempontból és részletesen elemezték a kivitelezés-előkésztés, a kivitelezés, és végül az üzemeltetés legfontosabb kérdéseit.

Az oklevelek átadásán jelen voltak a képzés szervezésében és lebonyolításában részt vevő szervezetek vezetői:

  • Gyutai Csaba, az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. vezérigazgatója
  • Wéber László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) képviseletében
  • Takács Imre a Beruházási Ügynökség BMSK Zrt. beruházási igazgatója
  • Katona Kiss Tamás a Magyar Tanácsadó Mérnökök és Építészek Szövetsége elnöke
  • Cserna József Magyar Projektmenedzsment Szövetség elnöke
  • házigazdaként Nagy Gyula a Magyar Mérnöki Kamara elnöke

Nagy Gyula a Magyar Mérnöki Kamara elnöke zárszavában kiemelte, hogy minden sikeres építési projekthez kell egy gazda, egy kulcsember, a beruházáslebonyolító. Ehhez gyakorlat, szakmai ismeret szükséges: a mesteriskola megszervezésével ebben igyekezett segítséget nyújtani a kamara. A magas szintű kamarai képzés elméleti alapokat is adott, azonban a képzés legfőbb értékét a gyakorlati tapasztalatok esettanulmányokkal történt megosztása jelentette.

Gyutai Csaba az ÉMI vezérigazgatója arról beszélt, hogy a hazai építésgazdaság további fejlesztéséhez a legnagyobb tartalékok a hatékonyság növelésében rejlenek. Kifejtette reményét, hogy a mesteriskolában végzett hallgatók új ismereteik segítségével jelentősen hozzájárulhatnak az építőipari termelékenység növeléséhez.

Kálmán Péter az Óbuda-Újlak Zrt. vezérigazgató kiemelte, fontos lenne, hogy – a korábbiakhoz hasonlóan - a beruházáslebonyolítás ismét jogosultsághoz kötött tevékenység legyen, mert ez biztosíthatja az építési beruházások magas színvonalú kivitelezését.

Wéber László, a képzés szakmai koordinátora, a Magyar Mérnöki Kamara Építési tagozata elnökségének tagja végül hangsúlyozta, hogy a mesteriskola harmadik évfolyamának záródolgozatai kiemelkedően magas színvonalúak.

A Beruházáslebonyolítói Mesteriskola folytatódik, már harminchatan jelentkeztek a következő kurzusra.

A Magyar Mérnöki Kamara hamarosan egy újabb témában indít képzést: előkészítés alatt van a Nukleáris Mesteriskola, amelynek elvégzése a nukleáris létesítmények környezetében történő tervezéshez ad magas szintű szakmai ismereteket és tanúsítványt a kamara tagjai számára.