Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Emelés helyett idén cafeteriát adhatnak az állami cégek

Infostart
2021. június 2. 10:18
Az üzleti tervekben egy kivétellel nincs bérfejlesztés betervezve erre az évre.

Ha idén kedvezőek lesznek a gazdasági adatok, akkor ősztől lehetne újra többéves bérmegállapodást kötni az állami cégeknél – mondta a Világgazdaságnak Mészáros Melinda, a Liga Szakszervezetek elnöke. Hozzátette, erre a tulajdonos állam részéről is megvan a szándék, de nagyobb emelés csak a következő években lehet.

Mint ismert, az állami cégeknél hónapok óta húzódik a bérfejlesztése, a munkavállalói érdekképviseletek már kollektív munkaügyi vitát kezdeményeztek.

Mészáros Melinda emlékeztetett, hogy

korábban három évre kötöttek bérmegállapodást, és ő a maga részéről most is hasonlóra számít, de egyelőre sok a kérdőjel.

Ahol elindultak a tárgyalások, ott jellemzően béren kívüli juttatásokról zajlanak az egyeztetések, nem pedig a tényleges alapbérfejlesztésről, ami a szakszervezetek követelése.

Az üzleti tervekben nincs bérfejlesztés betervezve 2021-re, egyedül a villamosenergia-iparnál van minimális emelés előirányozva. A kormányzati óvatosság oka, hogy az állami vállalatokat is súlyosan érintette az elmúlt egy év, de a bevételkiesés ellenére nem voltak elbocsátások, az idén a munkahelyek megőrzésén lesz a hangsúly. Mészáros Melinda szerint egyelőre nem látszik, hogy a munkavállalók milyen áldozatra képesek az érdekérvényesítés jegyében. Akkor van értelme kollektív munkaügyi vitát kezdeményezni, ha reális esélye van annak, hogy érdemi előrelépéssel zárják le a felek, vagy van olyan nyomásgyakorló eszköz a kezükben, amellyel ezt ki tudják kényszeríteni. Az állami területen lévő közszolgáltatóknál azonban a jogszabályok miatt korlátozottak a lehetőségek.

A szakszervezeti vezető kiemelte: azért is fontos lenne a bérfejlesztés, mert a szakképzett munkavállalók iránt óriási az igény, már olyan területeken is jelentkezik a munkaerőhiány, ahol korábban ez nem volt jellemző.