Nyitókép: Pexels

Ha eddig még nem drágult eléggé az építkezés, akkor most mindenki foghatja a fejét

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2021. május 25. 10:08
Az alapanyagárak jelentős, 25-30 százalékos emelkedése miatt a kormánytól kér segítséget a hazai építőipar.

Az építőipari nyersanyagok és építőanyagipari termékek – így például az acél, a bitumen és a cement – ára jelentősen emelkedett az elmúlt hónapokban, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége ezért a kormányhoz fordult segítségért – mondta az InfoRádiónak Koji László, az ÉVOSZ elnöke, aki hozzátette, hogy egész Európában a magyarhoz hasonló áremelkedési tendencia indult el az elmúlt hónapokban.

"A járványhelyzet eredményeképpen nagyon sok olyan alapanyag, amelyből építőipari termékeket kell gyártani, megdrágult. Különösen a vasérc ára emelkedett, de a kőolajipari termékeknél is jelentős a drágulás. Érdekes módon

az áremelkedés előbb érte utol a nyugati országok építőipari piacait, ahol 20-100 százalék közti áremelkedést lehet tapasztalni.

Itt Magyarországon az első negyedévben 25-30 százalékos áremelkedéssel találkoztunk."

Koji László kifejtette: álláspontjuk szerint problémát részben a pandémia, illetve ennek következtében az ellátási láncok akadozása okozta-okozza, kevés ugyanakkor az olyan, mint Magyarország, hazánk ugyanis csaknem 50 százalékos mértékben szorul rá a külföldi építőipari alapanyag importjára.

"Mi mindenképpen szükségesnek tartanánk a kormányzat részéről, ha segítenének alternatív beszerzési lehetőségeket, logisztikai útvonalakat felkutatni. Másrészt ilyen helyzetben a tisztességtelen piaci magatartás is előfordulhat az építőipari anyagok kereskedelmében, és valószínűleg a versenyhivatalnak is éberebbnek kell lenni."

Az ÉVOSZ elnöke azt is megjegyezte, hogy Kínának is szerepe van a negatív folyamatokban: az ázsiai ország adja ugyanis a világ acéltermelésének több mint az 50 százalékát, az elmúlt időszakban ugyanakkor visszatartott acélipari termékeket a világpiactól. Az építőipari szövetségek uniós főszövetségének az elnöke a a brüsszeli biztosokhoz fordult, hiszen nem csupán magyar problémáról van szó, hanem összeurópairól.

Az ÉVOSZ a negatív hatások csökkentésére egy új tagozatot is létrehozott, a hazai építőanyagtagozatát, hogy csökkentse Magyarország importfüggőségét, és javítsa az ország építőipari alapanyag-önellátását.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Az ÉVOSZ a kormányhoz fordul – Koji László
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást