Nyitókép: Pixabay

Gyorsult az infláció Magyarországon

Infostart
2021. április 9. 10:57
Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Egy hónap alatt átlagosan 0,7 százalékkal nőttek az árak – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Az elemzők 3,8 százalékos márciusi inflációra számítottak. A februári emelkedés 3,1 százalékos volt, és elemzők áprilisban és májusban további gyorsulásra számítanak.

Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az üzemanyagok ára jelentősen emelkedett. Itt is gyorsul az infláció, a februári 9,9 százalék után márciusban 10,3 százalék volt az áremelkedés – egyedül a dohányáruk 17,5%-kal drágultak egy év alatt.

  • Az új személygépkocsik 11,4,
  • a szobabútorok 5,4%-kal kerültek többe.
  • A járműüzemanyagok ára 6,6 százalékkal lett magasabb, mint februárban volt és 17,7 százalékkal emelkedett tavaly március óta.
  • A dohányáruk 17,5 százalékkal drágultak egy év alatt és 2,1 százalékkal márciusban.
  • A szeszesitalok ára átlagosan 2,5 százalékkal emelkedett, így a szeszes italok és dohányáruk együttesen 10,3 százalékos növekedést mutattak.

Az élelmiszerek ára 2,7 százalékkal, ezen belül

  • az étolajé 21,3,
  • a liszté 8,2,
  • a cukoré 7,6,
  • a rizsé 6,8,
  • a munkahelyi étkezésé 6,6,
  • a tojásé 6,4 százalékkal emelkedett.
  • A friss gyümölcsök ára 12,3 százalékkal volt magasabb, mint egy éve.

Csökkent viszont

  • a zöldségek ára, csekély mértékben, 0,6 százalékkal.
  • A sertéshús ára 7,8,
  • a sajté 1,9 százalékkal csökkent.

A tartós fogyasztási cikkekért 3,6 százalékkal kellett többet fizetni, mint egy éve. Ezen belül

az új személygépkocsik 11,4 százalékkal kerültek többe,

a szobabútorok 5,4 százalékkal.

Infláció Magyarországon 1991 óta – Forrás: MTI

A szolgáltatások drágulása a februári 3,1 százalékosról 3,7 százalékosra gyorsult, amiben egyaránt szerepel a külföldi üdülések költségeinek 11,1 százalékos emelkedése és az autópályadíj, gépjárműkölcsönzés, parkolás tarifáinak együttesen 21,0 százalékos csökkenése nyilván az ingyenes parkolás miatt. A postai szolgáltatások tarifái 7,0 százalékkal magasabbak a tavaly márciusinál, a telefon és internet viszont 2,2 százalékkal olcsóbb lett.

Az interaktív grafikon a KSH oldalán elérhető, kattintson ide!