Nyitókép: Pixabay.com

Nincs titok: ezért nem köt a magyar szerződést az építési vállalkozóval

Infostart / InfoRádió - Sipos Ildikó
2021. március 7. 18:51
Az ok sokkal konkrétabb annál, mint hogy meg lehet spórolni az áfát, hisz az építőanyagot azért csak meg kell vásárolni valahogyan.

A lakásfelújítások alig 30 százalékában kötnek írásos szerződést az építőipari vállalkozók és a megrendelők, részben emiatt is csúszhatnak a rekonstrukciók – mondta az InfoRádiónak Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnöke.

"A lakosság részéről elenyészően az igény írásos szerződésre, és az esetek 70 százalékában szóbeli megállapodás alapján történik a munkavégzés. De egy hét, egy hónap múlva a felek egészen másképp is tudnak emlékezni a megbeszéltekre" – figyelmeztetett.

Az utóbbi három-négy évben már arra is születtek adatok, hogy mennyi a csúszás ilyenkor.

"A felújítás piacán évről évre 20 százalékkal növelték kapacitásukat, teljesítményüket

ezek a vállalkozások, de ez sem volt elegendő, olyan mértékű igény jelentkezik; akár negyedévet is várni kell egy-egy jó szakemberre. Vidéken kedvezőbb a helyzet."

Koji László azonban arra is rámutatott, hogy a "kóklerek" száma is nő a kereslet miatt, illetve attól, hogy a megrendelőnek sürgős.

Nem titok: a költségek áfatartalmának megspórolása miatt nincs szerződés, de ennél még konkrétabb és általánosabb, hogy a munkabért fizetik ki feketén, de ennek vannak, illetve lehetnek következményei.

Mindezen túl – mint emlékeztetett – a vállalkozóknak kötelességük regisztráltatni magukat, ez pedig a szolgáltatást keresőket is védi, hisz mindenki telephelye, neve és tevékenysége alapján kereshetővé válik.


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Felújítások szerződés nélkül - Koji László
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást